ValóVilág 9: VV Reni intim részletekbe menően elmondta, mi történt közte és VV Csoki között (18+)

szex ValóVilág 9 együttlét VV Reni VV Csoki felnőtt erotika
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy ide már alakul a románc a ValóVilág 9 villájában Reni és Csoki között. Reni azonban azzal a szándékkal érkezett a villába, hogy nem létesít szexuális kapcsolatot senkivel, ám most úgy tűnik, hogy ez nem sikerült neki. Mindenesetre elég részletesen ecsetelte Gregnek és Zsuzsunak, hogy mi történt köztük. 

A ValóVilág 9 villájában Csoki és Reni között már egy ideje forr a levegő. Egyik alkalommal már majdnem egymásnak estek, amikor Renit elvitte a mentő. Majd Csoki ismét a nyugiszobába csábította a lányt, ám nem teljesen tisztázott, hogy ekkor mi történt. Annyi biztos, hogy Csokinak saját magát kellett kielégítenie.

Egy vlogbejegyzésben pedig Reni egyébként kifejtette, hogy szüzességi fogadalommal érkezett a villába, nem gondolja, hogy van olyan férfi, aki miatt érdemes lenne ezt feladnia. Ám ennek némileg ellentmond az, amelyet a hétfői adásban osztott meg Greggel és Zsuzsuval.

"Körülbelül a szex az olyan három perc volt. Volt már jobban részem, de amúgy jó volt" - mondta Reni az éber tekintetű Gregnek és Zsuzsunak. Majd azt is elárulta, hogy attól fél, a férfi ezután mindennap akarja majd, pedig az, hogy egyszer megkapta, szerinte nem jelenti azt, hogy máskor is számíthat rá.

Greg szerint a heti egy alkalom lenne a megoldás, ám Reni úgy véli "ha egyszer megvolt, utána már tökmindegy". A beszélgetést Zsuzsu zárta egy elmés mondattal: "A sűrűség nem mindegy."

Évtizedes hallgatást tört meg Katalin anyja, Carole Middletonhttp://www.life.hu/sztarok/20181204-evtizedes-hallgatas-tort-meg-katalin-anyja.htmlKatalin édesanyja még soha nem adott interjút, ám most megszólalt: az időzítés kiváltképp érdekes! TV + Sztárok--Stohl András nem jegyezte el a barátnőjét: átverés volthttp://www.life.hu/sztarok/20181204-stohl-andras-nem-jegyezte-el-baratnojet-atveres-volt.htmlMajka Instagram-oldalán sokkolta a rajongóit Stohl András eljegyzésének hírével, de mint kiderült, csak vicc volt. TV + SztárokOrigoMartin Solveig szerette volna, ha twerkel Ada Hegerberg, az első női aranylabdáshttp://www.life.hu/sztarok/20181204-martin-solveig-szerette-volna-ha-twerkel-ada-hegerberg-az-elso-noi-aranylabdas.htmlAda Hegerberg az első aranylabdás női focista lett, de örömét Martin Solveig egyetlen kérdéssel megsemmisítette. TV + Sztárok--A Dal 2019: Kállay-Saunders újra versenyezhttp://www.life.hu/sztarok/20181204-a-dal-2019-kallaysaunders-ujra-versenyez-the-middletonz.htmlÓriási sikerrel járta meg a koppenhágai Eurovíziót Kállay-Saunders, aki most ismét nekivág A Dal című műsornak. Igaz, most új formációban, nem egyedül tervezi képviselni Magyarországot Izraelben. András elmondta, miért pórbálkozik újra.TV + Sztárok--Ilyen lesz Siklósi Örs esküvőjehttp://www.life.hu/sztarok/20181204-ilyen-lesz-siklosi-ors-eskuvoje.htmlA 2018-as Eurovízión az AWS zenekar képviselte Magyarországot metál zenével. Az énekes, Siklósi Örs a nyáron kérte meg barátnője kezét. Most elmondta, hogyan tervezik az igazi metál esküvőt, amit jövő év májusában fognak tartani.TV + SztárokThinkstockValóVilág 9: összeomlott a kamerák előtt VV Ginu - Videóhttp://www.life.hu/sztarok/20181204-osszeomlott-a-kamerak-elott-vv-ginu.htmlVV Ginu kiesése előtt borult ki: elárulta, már megbánta, hogy lefeküdt Csokival, és nem tudja, hogyan fog odakint a párja szemébe nézni. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.