Bruno Mars, Ed Sheeran és Ariana Granade is az MTV VMA jelöltjei között

Forrás: VMA -
Bruno Mars Ariana Grande jelöltek MTV Video Music Awards díjátadó Ed Sheeran
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az MTV bemutatta a 2018-as VMA, azaz a Music Video Awards jelöltjeit. A díjakat augusztus 20-án este adják át összevont férfi-női kategóriákban, a Radio City Music Hall-ból sugárzott gálát több mint félmilliárd háztartásban, 180 országban követhetik majd. A díjátadók történetében először a jelölteket az Instagram legújabb tartalommegosztója, az IGTV segítségével leplezték le.

Az MTV összefogott az Instagrammal, így együtt mutatták be a VMA 2018-as jelöltjeit az IGTV platform segítségével. Ez az első alkalom, hogy egy díjátadó gála erre a célra használta az új applikációt. A bejelentésben résztvevő Instagramerek – többek között Nyle DiMarco, Tessa Brooks, Bretman Rock, Scotty Sire, Toddy Smith –, összesen több mint 22 millió embert értek el.

Akárcsak tavaly, az MTV VMA idén sem tesz különbséget női és férfi előadók között, hanem összevont kategóriákban osztanak ki díjakat.

Britney Spears és Madonna 2003-ban Forrás: VMA

A legtöbb jelölést – szám szerint tizet – Cardi B zsebelte be, többek között az év előadójának is jelölték, míg a The Carters 8 kategóriában remélhet győzelmet. Bruno Mars 6 jelölést tudhat magáénak, Ariana Granade 5, Ed Sheeran 4, míg Taylor Swift 3 kategóriában érintett.

A rajongók összesen 8 kategóriában szavazhatják meg a kedvencüket a vma.mtv.com weboldalon augusztus 10-ig. A "Legjobb új előadó" kategória jelöltjeire pedig egészen a gála közvetítéséig lehet voksolni. A dijátadó gálát augusztus 20-án rendezik meg a New York-I Radio City Music Hallban.

Beyoncé 2016-ban Forrás: VMA

A jelöltek listája

AZ ÉV VIDEÓJA

Ariana Grande – "No Tears Left to Cry" – Republic Records

Bruno Mars ft. Cardi B – "Finesse (Remix)" – Atlantic Records

Camila Cabello ft. Young Thug – "Havana" – Syco Music/Epic Records

The Carters – "APES**T" – Roc Nation/Parkwood Entertainment

Childish Gambino – "This Is America" – RCA Records

Drake – "God's Plan" – YMCMB/Cash Money/Republic Records

AZ ÉV ELŐADÓJA

Ariana Grande – Republic Records

Bruno Mars – Atlantic Records

Camila Cabello – Syco Music/Epic Records

Cardi B – Atlantic Records

Drake – YMCMB/Cash Money/Republic Records

Post Malone – Republic Records

AZ ÉV DALA

Bruno Mars ft. Cardi B – "Finesse (Remix)" – Atlantic Records

Camila Cabello ft. Young Thug – "Havana" – Syco Music/Epic Records

Drake – "God's Plan" – YMCMB/Cash Money/Republic Records

Dua Lipa – "New Rules" – Warner Bros. Records

Ed Sheeran – "Perfect" – Atlantic Records

Post Malone ft. 21 Savage – "rockstar" – Republic Records

LEGJOBB ÚJ ELŐADÓ

Bazzi – iamcosmic/Atlantic Records

Cardi B – Atlantic Records

Chloe x Halle – Parkwood Entertainment/Columbia Records

Hayley Kiyoko – Atlantic Records

Lil Pump – Warner Bros. Records

Lil Uzi Vert – Atlantic Records

LEGJOBB KOLLABORÁCIÓ

Bebe Rexha ft. Florida Georgia Line – "Meant to Be" – Warner Bros. Records

Bruno Mars ft. Cardi B – "Finesse (Remix)" – Atlantic Records

The Carters – "APES**T" – Roc Nation/Parkwood Entertainment

Jennifer Lopez ft. DJ Khaled & Cardi B – "Dinero" – Epic Records/Nuyorican Productions

Logic ft. Alessia Cara & Khalid – "1-800-273-8255" – Def Jam Recordings

N.E.R.D & Rihanna – "Lemon" – i am OTHER/Columbia Records

AZ ÉV FELTÖREKVŐ ELŐADÓJA

JULY 2018 – Chloe x Halle – Parkwood Entertainment/Columbia Records

JUNE 2018 – Sigrid – Island Records

MAY 2018 – Lil Xan – Columbia Records

APRIL 2018 – Hayley Kiyoko – Atlantic Records

MARCH 2018 – Jessie Reyez – Island Records

FEBRUARY 2018 – Tee Grizzley – 300 Entertainment

JANUARY 2018 – Bishop Briggs – Island Records

DECEMBER 2017 – Grace Vanderwaal – Syco Music/Columbia Records

NOVEMBER 2017 – Why Don't We – Atlantic Records

OCTOBER 2017 – PRETTYMUCH – Syco Music/Columbia Records

SEPTEMBER 2017 – SZA – TDE/Aftermath/Interscope Records

AUGUST 2017 – Kacy Hill – Def Jam Recordings

JULY 2017 – Khalid – RCA Records

JUNE 2017 – Kyle – Atlantic Records

MAY 2017 – Noah Cyrus – Republic Records

LEGJOBB POP

Ariana Grande – "No Tears Left to Cry" – Republic Records

Camila Cabello ft. Young Thug – "Havana" – Syco Music/Epic Records

Demi Lovato – "Sorry Not Sorry" – Island Records

Ed Sheeran – "Perfect" – Atlantic Records

P!nk – "What About Us" – RCA Records

Shawn Mendes – "In My Blood" – Island Records

LEGJOBB HIP HOP

Cardi B ft. 21 Savage – "Bartier Cardi" – KSR/Atlantic Records

The Carters – "APES**T" – Roc Nation/Parkwood Entertainment

Drake – "God's Plan" – YMCMB/Cash Money/Republic Records

J. Cole – "ATM" – Dreamville/Roc Nation/Interscope Records

Migos ft. Drake – "Walk It Talk It" – Quality Control/Capitol Records

Nicki Minaj – "Chun-Li" – Young Money/Cash Money Records

LEGJOBB LATIN

Daddy Yankee – "Dura" – El Cartel Records/UMLE

J Balvin, Willy William – "Mi Gente" – UMLE/Republic Records

Jennifer Lopez ft. DJ Khaled & Cardi B – "Dinero" – Epic Records/Nuyorican Productions

Luis Fonsi, Demi Lovato – "Échame La Culpa" – UMLE/Republic/Island/Universal Music Latino

Maluma – "Felices los 4" – Sony Music Entertainment US Latin

Shakira ft. Maluma – "Chantaje" – Sony Music Entertainment US Latin

LEGJOBB DANCE

Avicii ft. Rita Ora – "Lonely Together" – Geffen Records

Calvin Harris & Dua Lipa – "One Kiss" – Columbia Records

The Chainsmokers – "Everybody Hates Me" – Disruptor Records/Columbia Records

David Guetta & Sia – "Flames" – Atlantic Records

Marshmello ft. Khalid – "Silence" – RCA Records/Ultra Records

Zedd & Liam Payne – "Get Low (Street Video)" – Interscope Records

LEGJOBB ROCK

Fall Out Boy – "Champion" – Island Records

Foo Fighters – "The Sky Is a Neighborhood" – RCA Records

Imagine Dragons – "Whatever It Takes" – KIDinaKORNER/Interscope Records

Linkin Park – "One More Light" – Warner Bros. Records

Panic! At The Disco – "Say Amen (Saturday Night)" – Fueled By Ramen/Atlantic Records

Thirty Seconds to Mars – "Walk On Water" – Interscope Records

VIDEÓ TÁRSADALMI ÜZENETTEL

Childish Gambino – "This Is America" – RCA Records

Dej Loaf and Leon Bridges – "Liberated" – Columbia Records

Drake – 'God's Plan" – YMCMB/Cash Money/Republic Records

Janelle Monáe – "PYNK" – Bad Boy Records/Atlantic Records

Logic ft. Alessia Cara & Khalid – "1800-273-8255" – Def Jam Recordings

Sawyer Garrity & Andrea Peña ft. Stoneman Douglas Drama – "Shine" – Independent

LEGJOBB OPERATŐRI MUNKA

Alessia Cara – "Growing Pains" – Def Jam Recordings

Ariana Grande – "No Tears Left to Cry" – Republic Records

The Carters – "APES**T" – Roc Nation/Parkwood Entertainment

Childish Gambino – "This Is America" – RCA Records

Eminem ft. Ed Sheeran – "River" – Shady/Aftermath/Interscope Records

Shawn Mendes – "In My Blood" – Island Records

LEGJOBB RENDEZÉS

The Carters – "APES**T" – Roc Nation/Parkwood Entertainment

Childish Gambino – "This Is America" – RCA Records

Drake – "God's Plan" – YMCMB/Cash Money/Republic Records

Ed Sheeran – "Perfect" – Atlantic Records

Justin Timberlake ft. Chris Stapleton – "Say Something" – RCA Records

Shawn Mendes – "In My Blood" – Island Records

LEGJOBB MŰVÉSZI KONCEPCIÓ

The Carters – "APES**T" – Roc Nation/Parkwood Entertainment

Childish Gambino – "This Is America" – RCA Records

J. Cole – "ATM" – Dreamville/Roc Nation/Interscope Records

Janelle Monáe – "Make Me Feel" – Bad Boy Records/Atlantic Records

SZA – "The Weekend" – TDE/RCA Records

Taylor Swift – "Look What You Made Me Do" – Big Machine Records

LEGJOBB VIZUÁLIS EFFEKTEK

Ariana Grande – "No Tears Left to Cry" – Republic Records

Avicii ft. Rita Ora – "Lonely Together" – Geffen Records

Eminem ft. Beyoncé – "Walk On Water" – Shady/Aftermath/Interscope Records

Kendrick Lamar & SZA – "All The Stars" – TDE/Aftermath/Interscope Records

Maroon 5 – "Wait" – 222/Interscope Records

Taylor Swift – "Look What You Made Me Do" – Big Machine Records

LEGJOBB KOREOGRÁFIA

Bruno Mars ft. Cardi B – "Finesse (Remix)" – Atlantic Records

Camila Cabello ft. Young Thug – "Havana" – Syco Music/Epic Records

The Carters – "APES**T" – Roc Nation/Parkwood Entertainment

Childish Gambino – "This Is America" – RCA Records

Dua Lipa – "IDGAF" – Warner Bros. Records

Justin Timberlake – "Filthy" – RCA Records

LEGJOBB VÁGÁS

Bruno Mars ft. Cardi B – "Finesse (Remix)" – Atlantic Records

The Carters – "APES**T" – Roc Nation/Parkwood Entertainment

Childish Gambino – "This Is America" – RCA Records

Janelle Monáe – "Make Me Feel" – Bad Boy Records/Atlantic Records

N.E.R.D & Rihanna – "Lemon" – i am OTHER/Columbia Records

Taylor Swift – "Look What You Made Me Do" – Big Machine Records

Voksán Virág elárulta, miért rejtegeti születendő gyermeke apjáthttp://www.life.hu/sztarok/20180718-voksan-virag-elarulta-miert-rejtegeti-szuletendo-gyermeke-apjat.htmlMár az ötödik hónapban jár Voksán Virág, hamarosan édesanya lesz. Ám eddig még nem mutatta meg gyermeke édesapját, akivel már el is jegyezték egymást. Most elárulta, miért. TV + Sztárok--Meghan Markle nővére szerint a hercegné lesz a hibás, ha apjuk meghalhttp://www.life.hu/sztarok/20180718-meghan-markle-novere-szerint-a-hercegne-lesz-a-hibas-ha-apujuk-meghal.htmlSamantha Markle, Sussex hercegnéjének nővére ismét mérges posztokat tett közzé közösségi oldalán. Azt állítja, ha apjuk, Thomas Markle meghal, azért húga lesz a felelős. TV + Sztárok--Ennyi pornót néztek az emberek a foci-vb alatthttp://www.life.hu/sztarok/20180718-ennyi-pornot-neztek-az-emberek-a-foci-vb-alatt.htmlA foci-vb mérkőzései alatt igencsak megcsappant a népszerű pornóoldal, a PornHub forgalma. TV + Sztárok--Botrányba fulladt Pajor Tamás összes koncertje a drog miatthttp://www.life.hu/sztarok/20180718-botranyba-fulladt-pajor-tamas-osszes-koncertje-a-drog-miatt-neurotic-amen.htmlA Neurotic zenekar egykor drogfüggő frontembere Pajor Tamás ma már a Hit Gyülekezete tagja. Új zenekart alapított Amen néven, és ma már nem él szerekkel. A zenész a Potyautas legutóbbi részében őszintén vallott múltjáról. Elmondta, hogy minden fellépésük botrányosra sikerült, annyira be voltak rúgva és drogozva a 80-as években, valamint vallott arról, hogyan tért meg. TV + Sztárok--Szakított Liu Shaolin Sándor és szerelme, Elise Christiehttp://www.life.hu/sztarok/20180718-szakitott-liu-shaolin-sandor-es-szerelme-elise-christie.htmlKözösségi oldalán jelentette be Lius Shaolin Sándor, hogy szakított kedvesével, Elise Christie-vel, akivel a téli olimpián is többször lefotózták. TV + Sztárok--Ezért nincs sírköve Cserháti Zsuzsának: fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20180718-ezert-nincs-sirkove-csrhati-zsuzsanak.htmlA napokban lesz 15 éve annak, hogy Cserháti Zsuzsa távozott az élők sorából, ám még ma sincs a csodálatos hangú énekesnőnek sírköve. Kiderült, hogy miért. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.