Anyagi okokból került veszélybe Gáspár Bea leendő lakásétterme

Forrás: Facebook/Gáspár Bea -
lakásétterem ingatlan Gáspár Bea ingatlanárak
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Komoly akadályba ütközött Gáspár Bea. Egy ideje próbálja ugyanis megtalálni a megfelelő helyszínt budapesti lakásétterméhez, de eddig nem járt sikerrel, ugyanis a jobb ingatlanok megfizethetetlenek számára.

"Most nagyon nézelődőben vagyok. Egy bérleményt szeretnék Budapesten, de olyan árak vannak, hogy a hajam is égnek áll tőlük. Ami megfelelne, annak 2 ezer euró a havi ára és három hónapot előre kellene kifizetni. Ehhez jönne még a rezsi. Ahhoz, hogy ezt az összeget kitermeljem, olyan árakon kéne dolgoznom, amilyeneken nem szeretnék, mert a kutya sem jönne el hozzám" - mondta Gáspár Bea a közösségi oldalon megosztott videójában, ahol segítséget is kér követőitől.

Forrás: Facebook/Gáspár Bea

Megvan a dunai bomba, ekkor emelik ki: nagy lezárások várhatóhttp://www.life.hu/sztarok/20180703-megvan-a-dunai-bomba-erzsebet-hidnal-ekkor-emelik-ki-nagy-lezarasok-varhato.htmlMégsem szerdán, hanem csütörtök reggel kezdik meg a Dunában, az Erzsébet-hídnál talált világháborús robbanótest azonosítását és kiemelését a tűzszerészek - tájékoztatta a honvédség tűzszerész alakulatának kommunikációs tisztje az MTI-t. TV + Sztárok--Dögös, neccharisnyás képeken Kardffy Aisha, Kiskeró új szerelmehttp://www.life.hu/sztarok/20180703-dogos-neccharisnyas-kepeken-kardffy-aisha-kiskero-uj-szerelme.htmlKülönös fénykép készült Kardffy Aisháról, Kerényi Miklós Máté fiatal szeretőjéről. A felvételt a 19 éves színésznő Instagramján a Ripost szúrta ki, amely az Operettszínház egyik előadása után készült. TV + SztárokOrigoPintér Mariann új frizurájáról posztolt, de a melleit is megmutattahttp://www.life.hu/sztarok/20180701-pinter-eden-hotel-mariann-uj-frizurajarol-posztolt.htmlAz Éden Hotel lányai már csak ilyenek. Úgy tűnik, ma nem csak Snjezi, de Pintér Mariann is közszemlére tette kebleit. TV + SztárokOrigoVOLT Fesztivál 2018: Lobenwein Norbert főszervező értékelte a rendezvénythttp://www.life.hu/sztarok/20180701-volt-fesztival-2018-lobenwein-norbert-foszervezo-ertekelte-a-rendezvenyt.htmlSikeresen lezajlott a soproni Volt Fesztivál, ahol a színpadon ismét kitettek magukért a világ legnagyobb sztárjai. Azonban a jó koncertek mellé óriási eső is párosult, ami a főszervező szerint eléggé visszafogta a fesztiválkedvet. Lobenwein Norbert a Life.hu-nak elmondta, hogyan értékeli az idei rendezvényt, de néhány kulisszatitkot is elárult a Volton megfordult világsztárokról. TV + Sztárok--Július 1-jén lenne 57 éves Diana hercegnőhttp://www.life.hu/sztarok/20180701-julius-1jen-lenne-57-eves-diana-hercegno-brit-kiralyi-csalad.htmlKis túlzás nélkül Diana hercegnőt az egész világ szerette, és hatalmas volt iránta mindig is az érdeklődés. Halálos autóbalesetét követően világszerte gyászolták a hercegnőt, aki július 1-jén lenne 57 éves. TV + Sztárok--Odavannak a nők Hajdú Péter legfrissebb fotóiérthttp://www.life.hu/sztarok/20180703-odavannak-a-nok-hajdu-peter-legfrissebb-fotoiert-instagram.htmlHajdú Péter időről időre megoszt a nyaralásairól vagy a gyerekeiről fotókat a közösségi oldalon, és van, hogy szelfivel jelentkezik be. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.