Keresztes Ildikó megszólalt a Somogyi Borfesztiválos fellépése kapcsán

Fotó: Mudra László - Origo -
Keresztes Ildikó borfesztivál
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Keresztes Ildikó kiakadt, hogy az egyik hetilap túlzott alkoholfogyasztással vádolta, sőt, fotókat is közölt róla a Somogyi Borfesztiválról. Az énekesnő mindezt személyes bosszúnak tulajdonítja, amit ki is fejtett. 

Az énekesnő az AcNewsnak nyilatkozott a témában: "Egyesek személyes bosszút kívánnak állni rajtam. Igazából nem is érdekel az egész. Tulajdonképpen okom lenne bosszankodni, de inkább csak nevetek a szánalmas próbálkozáson" - mondta el az énekesnőt, és hozzátette: alkalmanként valóban megiszik egy-két pohár italt, de ez szerinte teljesen rendben van.
„Mit igyak egy borfesztiválon? Persze, hogy bort ittam. Mondjon bárki egy embert, aki sosem fogyaszt alkoholt. Nekem sosem volt problémám az alkohollal. Ha lett volna, nem lennék képes a színpadon állni évtizedek óta. Válogatott tornász is voltam, a sportolói múltam pedig szintén összeegyeztethetetlen az alkoholizmussal" – magyarázta.

Fotó: Mudra László - Origo

Ilyen volt az igazi George Michael, árulta el a barátjahttp://www.life.hu/sztarok/20180623-ilyen-volt-az-igazi-george-michael-arulta-el-a-baratja.htmlEgykori menedzsere, Simon Robert Napier-Bell egy most elkészült dokumentumfilmben elárulta, hogy George gyakorlatilag attól fogva depressziós volt, hogy szólókarrierbe kezdett.TV + Sztárok--Nem akart temetést Paudits Béla a végrendelete szerinthttp://www.life.hu/sztarok/20180621-nem-akart-temetest-paudits-bela-szinesz-a-vegrendelete-szerint.htmlA Story magazin úgy tudja, megdöbbentő végrendeletet hagyott hátra Paudits Béla. TV + Sztárok--Ilyen volt Liptai Claudia menyecskeruhájahttp://www.life.hu/sztarok/20180621-ilyen-volt-liptai-claudia-menyecskeruhaja-lakodalom.htmlBár BESTmagazin többek között arról is ír, hogy milyen volt a nyitótánc Liptai Claudia és Pataki Ádám esküvőjén, de az is kiderült, milyen ruhába öltözött át Claudia.TV + SztárokOrigoCinthya Dictator különdíjat kapotthttp://www.life.hu/sztarok/20180617-cinthya-dictator-joy-kulondijat-kapott.htmlA JOY magazin különdíját nyerte meg Cinthya Dictator. A híresség a Life.hu-nak elmondta, miért annyira fontos számára ez az elismerés, pláne, hogy a trashbulvárból érkezett, most mégis művészként tartják számon. Cinti azt is elmondta, hogyan tervezi a jövőjét most, hogy minden értelemben sok korszak lezárult az életében.TV + SztárokOrigoSzexi fotóval ünnepli a szelfi világnapját Liptai Claudiahttp://www.life.hu/sztarok/20180621-szexi-fotoval-unnepli-a-szelfi-vilagnapjat-liptai-claudia-musorvezeto.htmlAhogy már írtunk róla, május 21-én van a szelfi világnapja, amelyet Liptai Claudia az Instagramján egy meghökkentő, ám nagyon szexi fotóval ünnepel. TV + Sztárok--Profilozza VV Fanni gyilkosát az FBIhttp://www.life.hu/sztarok/20180621-profilozza-vv-fanni-gyilkosat-az-fbi-kozeppontba-helyezik-a-gyanusitott-szemelyiseget.htmlAhogy írtunk is róla, VV Fanni gyilkossági ügyében nemrég FBI-osok is nyomoztak. A vizsgálatról a Novozánszki család ügyvédje, dr. Lichy József beszélt a Music FM Önindító című reggeli műsorában tegnap. A védő szerint az amerikaiak kedvenc módszerüket, a viselkedéselemzést alkalmazták B. Lászlónál is.TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.