Elveheti a bíróság Angelia Jolie-tól a gyerekeket

Forrás: AFP/2017 Getty Images/Dia Dipasupil -
Brad Pitt gyerekek család Angelina Jolie bíróság
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Angelina Jolie az utóbbi hónapokban rendszerint akadályozta, hogy gyermekei találkozhassanak apjukkal, Brad Pittel. Ez azonban nem tetszett a bíróságnak és a színésznő most ultimátumot kapott.

Jelenleg is zajlik Angelina Jolie és Brad Pitt gyermekelhelyezési pere. Az elsődleges felügyeleti jog a színésznőt illeti, ugyanakkor úgy tűnik, eddig nem igazán tartotta be a szabályokat, mert gyakorlatilag eltiltotta gyermekeit az apjuktól. A bíróság döntése értelmében ezen sürgősen változtatnia kell, különben elvehetik tőle a gyerekeket – írja a DailyMail.

Angelina Jolie a gyerekeivel érkezik a First They Killed My Father című film New York-i premierjére Forrás: AFP/2017 Getty Images/Dia Dipasupil

Jolie egyébként jelenleg Londonban forgatja új filmjét, a Demóna 2-t, és a korábbi hírekkel ellentétben mind a hat gyermekét magával vitte Angliába, így Pittnek különösen nehéz dolga van, ha szeretne velük találkozni.

A lap azt írja, a bíróság szerint jót tenne a gyerekeknek, ha rendszeresen találkozhatnának apjukkal. Ezentúl a színésznőnek gondoskodnia kell róla, hogy Pitt bármikor felhívhassa őket, ha szeretné, és lehetőséget kell biztosítani volt férjének arra is, hogy Londonban meglátogassa őket.

Fegyveres támadó lepte meg a Viszkist egy ékszerboltbanhttp://www.life.hu/sztarok/20180613-fegyveres-tamado-lepte-meg-a-viszkist-egy-ekszerboltban.htmlEgy Andrássy úti ékszerüzletben lepte meg két fegyveres támadó a Ambrus Attilát. Az akciót egy reklámfilm miatt szervezték meg. TV + Sztárok--Hónapokra eltűnik a nyilvánosság elől Katalin hercegnéhttp://www.life.hu/sztarok/20180613-honapokra-eltunik-a-nyilvanossag-elol-katalin-hercegne-lajos-herceg.htmlValószínűleg nem vállal őszig hivatalos feladatokat és nyilvános megjelenéseket Katalin hercegné, aki szeretne újszülött gyermekével, Lajossal foglalkozni. TV + Sztárok--Görög Zita és párja lassan haladtak kapcsolatuk elejénhttp://www.life.hu/sztarok/20180613-gorog-zita-es-parja-lassan-haladtak-kapcsolatuk-elejen.htmlElső közös gyermekét várja Görög Zita és párja, Laczkó Zsolt. A modell most arról mesélt, hogyan ismerkedett meg párjával, és hogyan illeszekdett be a férfi a családjába. TV + SztárokOrigoOszter Sándor felesége külföldön várja férje ítéletéthttp://www.life.hu/sztarok/20180613-oszter-sandor-felesege-kulfoldon-varja-ferje-iteletet.htmlHamarosan ítéletet hoznak Oszter Sándor ügyében, ám a várakozás napjaiban egyelőre egyedül van, hiszen zongoraművész felesége, Failoni Donatella Franciaországban, Nizzában tartózkodik. TV + Sztárok--Jakupcsek Gabriella hamarosan az ATV-n fog műsort vezetnihttp://www.life.hu/sztarok/20180613-jakupcsek-gabriella-hamarosan-az-atvn-fog-musort-vezetni.htmlJakupcsek Gabriellát 2015 óta nem láthatjuk képernyőn, de úgy tűnik, ez már nem sokáig lesz így. A műsorvezető megegyezett az ATV-vel.TV + Sztárok--Hatalmas pénisze miatt ment tönkre Jonah Falcon karrierjehttp://www.life.hu/sztarok/20180613-hatalmas-penisze-miatt-ment-tonkre-jonah-falcon-karrierje.htmlÓriási pénisze miatt nem kap szerepeket Hollywoodban Jonah Falcon, pedig egy ideig úgy nézett ki, hogy pont ezt a testrésze lesz az, ami világszerte ismertté teszi.TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.