Jakupcsek Gabriella nem bírta abbahagyni a nevetést kvízműsorában

Forrás: ATV/#Bochkor -
baki nevetés kvíz Jakupcsek Gabriella
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Soha nem tud már szabadulni Jakupcsek Gabriella vicces bakijától, amikor is Multimilliomos most vagy soha című kvízműsorban elnevette a kérdést, amely az volt, hol találhatóak a punák.

Nem büszke erre a pillanatára Jakupcsek Gabriella, hiszen a Multimilliomos most vagy soha című kvízműsorban már nagyon sok pénznél tartott a versenyző, amikor sajnos alig tudta feltenni a következő kérdést. A TV2 a Pénzt vagy éveket adásában elevenítette fel a vicces történetet, melyet Jakupcsek Gabi nem is tagadott.

Jakupcsek Gabriella nem bírta abbahagyni a nevetést Forrás: ATV/#Bochkor

Először még megpróbáltam ezt rendezett, rezzenéstelen arccal elolvasni" – kezdte Jakupcsek Gabriella a történet felelevenítését. Elmondta, ő nem tudta, hol találhatóak, a vezérlőben pedig elkezdtek tippelgetni, amit ő végig hallott a fülesében. Ezt már nem bírta nevetés nélkül. „Nagyon csúnyán elnevettem, pedig nagyon sok pénzről volt szó" – tette hozzá Jakupcsek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.