Tóth Andi elhagyja az országot: Amerikában próbál szerencsét

Forrás: Fb / Tóth Andi -
Amerika énekesnő Tóth Andi
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Tóth Andi a tengerentúlon szeretne szerencsét próbálni: egyedül. Hisz abban, hogy a tehetségére felfigyelnek. 

Andi a BorsOnline-nak nyilatkozott.

"Őszinte leszek, nem köt ide semmi. Persze a szüleim és a bátyám nagyon hiányoznak, összeszorul a szívem, ha rájuk gondolok, de a XXI. században mindegy, hogy háromszáz vagy háromezer kilométer távolságban élek tőlük. Neten napi kapcsolatban tudok lenni velük. Úgy érzem, nem köt ide, Magyarországra semmi. Ez egy aprócska piac egy tucatnyi befolyásos emberrel. Nekem ennél nagyobb tér kell, grandiózusabb terveim vannak, sokkal többet akarok, mint amit itt kaphatok. Ezért akarok tengerentúli karriert" - mondta el a fiatal énekesnő.

Forrás: Fb / Tóth Andi

"Képes vagyok rá, mert tudom, mit érek. Nekem nem kell menedzser, aki csak a pénzt viszi, de igazából nem csinál semmit, és nem kell protekció sem. Szívem szerint már ma felülnék egy repülőre, és indulnék a semmibe. Nincsenek nagy igényeim, egy sátorban képes lennék megvárni, míg egy zenei kiadó meghallgatja egy dalomat és szerződést kínál. Tudom, hogy mit akarok, és ettől senki sem tántoríthat el. Ha az a feltétele egy lemeznek, hogy éjjel-nappal dolgozom, hónapokig nem alszom, akkor megteszem... Nem adnám oda magam senkinek, aki előrejutást, lemezt, karriert ajánlana egy éjszakáért cserébe! Szerintem vagyok olyan tehetséges, hogy ne kelljen ilyen megoldáshoz folyamodnom. Nem vinne rá a lélek. Aki nem ismer, annak egy nagyszájú és vagány csaj vagyok, de a lelkem egy sérülékeny kislányé, akit könnyű megsebezni. És akit nem felpumpált negyvenéves férfiak fognak megtanítani az életre, inkább egy szerény korombeli fiú, ha értik, mire gondolok" - tette hozzá.

Avicii törött üveggel követett el öngyilkosságothttp://www.life.hu/sztarok/20180501-avicii-28-eves-dj-torott-uveggel-kovetett-el-ongyilkossagot.htmlA vizsgálatok kiderítették, hogy Avicii öngyilkos lett, most pedig már azt is lehet tudni, miként végzett magával a világsztár. TV + Sztárok-- Soha nem látott aktképek kerültek elő Nánási Pálrólhttp://www.life.hu/sztarok/20180501--soha-nem-latott-aktkepek-kerultek-elo-nanasi-palrol-vigyazat-szulovel-vagyok.htmlÖrdög Nóra bevallotta, ő már látta férje aktképeit, de senkit sem szeretett volna megfosztani az élménytől, így mindenkinek megmutatta azokat. TV + Sztárok--Nánási Pál a Vigyázat, szülővel vagyok! felvételén Mici tejfakasztó bulijáról mesélthttp://www.life.hu/sztarok/20180501-nanasi-pal-a-vigyazat-szulovel-vagyok-felvetelen-mici-tejfakaszto-bulijarol-meselt.htmlStohl Luca, a Vigyázat, szülővel vagyok! online riportere arról faggatta Nánási Pált és édesapját, mi történt Nánási Mici tejfakasztóján. TV + Sztárok--A Nagy Duett: a levegőért kapkodott Megyeri Csilla - Búcsúzniuk is kelletthttp://www.life.hu/sztarok/20180429-a-nagy-duett-a-levegoert-kapkodott-megyeri-csilla.htmlMegyeri Csilla és Gergely Róbert ma este Németh Lehel táncdalával szórakoztatta a zsűrit és közönséget. Az ítészek 28 ponttal díjazták a sétapálca pörgetős előadást, a végén azonban nekik kellett búcsúzniuk. TV + SztárokOrigoAnyaotthonban jártak a luxusfeleségek: videóhttp://www.life.hu/sztarok/20180430--anyaotthonban-jartak-a-luxusfelesegek-a-felesegek-luxuskivitelben-szereploi.htmlAnyaotthonba látogattak a Feleségek luxuskivitelben szereplői. Ennek apropóján ismét felmerült, hogy Csősz Boginak miért nincsen gyereke, és az is, hogy mit gondol a jótékonykodásról. TV + SztárokFotó: Mudra László - OrigoAnyácska őszintén vallott Oláh Ibolyáról: "Szeretni való felnőtt lett belőle"http://www.life.hu/sztarok/20180430-anyacska-oszinten-vallott-olah-ibolyarol-a-vigyazat-szulovel-vagyok-musorban-a-tv2n.htmlVigyázat, szülővel vagyok! címen megújult formában tér vissza TV2 sikerműsora. A családi kvízshow-ban ezúttal a népszerű hírességek szüleikkel látogatnak el a stúdióba, hogy lerántsák a leplet vicces, vagy akár kínos gyerekkori emlékeikről. A párosok ismét Ördög Nóra útmutatásával versenghetnek az akár egymillió forintos nyereményért, amit ezúttal is jótékony célra ajánlanak majd.TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.