Harvey Weinstein Budapesten zaklathatta Alexandra Canosát

vádirat színész Alexandra Canosa metoo Harvey Weinstein botrány zaklatás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Marco Polo egyes részeinek forgatása alatt zaklathatta Budapeste Harvey Weinstein Alexandra Canosát, aki most feljelentette a producert. 

Zaklatással vádolta meg Alexandra Canosa számos nő után Harvey Winsteint. Azt állítja, hogy 2015-ben Budapesten, a Four Seasons Hotelben közeledett hozzá erőszakosan a producer - írja az Index. Ekkor forgatták a Marco Polo egyes részeit Magyarországon.

Harvey Weinsteint újabb nő vádolta meg zaklatással Forrás: Getty Images/WireImage/Jeffrey Mayer

Több nőhöz hasonlóan Canosa azt mondja, hogy Weinstein úgy intézte a szakmai beszélgetéseket, hogy kettesben legyenek, több esetben megerőszakolta, majd meg is fenyegette, hogy amenyiben ellenáll, elveszíti állását.

Alexandra Canosa nemcsak Harvey Weinsteint perelte, de annak öccsét és cégét is, mert szerinte tudtak a háttérben folyó zaklatásokról, mégsem tettek semmit.

Ezzel a cuki fotóval köszöntötte a májust Csobot Adélhttp://www.life.hu/sztarok/20180502-ezzel-a-cuki-fotoval-koszontotte-a-majust-csobot-adel-natan.htmlCsobot Adél és a kis Nátán egy kirándulással kezdte a májust – legalábbis erről tanúskodik az énekesnő Insta-story-ja. TV + SztárokOrigoDukai Regina szexi fekete fehérneműben mutatta meg tökéletes alakjáthttp://www.life.hu/sztarok/20180502-dukai-regina-szexi-fekete-fehernemuben-mutatta-meg-tokeletes-alakjat.htmlSzégyenlősen mosolyog azon a fotón Dukai Regina, melyen megmutatta, hogyan fest tökéletes alakja egy szexi fekete fehérneműben. TV + SztárokOrigoBódi Sylvi szünetelteti a gardróbvásárt, fogynak a felesleges ruhákhttp://www.life.hu/sztarok/20180502-bodi-sylvi-szunetelteti-a-gardrobvasart-fogynak-a-felesleges-ruhak.htmlBezár a bazár Bódi Sylvinél, elfogytak a felesleges ruhák, egyelőre nem kerülnek újabb darabok a gardróbvásárra. TV + SztárokOrigoA Tankcsapda frontembere, Lukács Laci elárulta, nem kell sokat várni az új dalokrahttp://www.life.hu/sztarok/20180502-a-tankcsapda-frontembere-lukacs-laci-elarulta-nem-kell-sokat-varni-az-uj-dalokra.htmlA Budapest Park minden eddiginél színesebb felhozatallal és világsztárokkal vág neki hetedik évadának, de első telt házas buliját a Tankcsapda - Lukács fél évszázad koncertje prezentálja. Ezért faggatta ki a Life.hu riportere, Domszky László a banda frontemberét, Lukács Lacit arról, hogy mire számíthatnak a rajongók, és mikor lesznek végre új dalok. Lukács pedig készséggel válaszolt, elárulta, már nem kell sokat várni az új számokra! TV + Sztárok--Szögeczki Ági egy lyukasórán vesztette el szüzességét: videóhttp://www.life.hu/sztarok/20180502-szogeczki-agi-egy-lyukasoran-vesztette-el-szuzesseget.htmlSzögezcki Ági anyukájával szerepelt a Vigyázat, szülővel vagyok! című műsorban, de arra nem számított a celeb, hogy ilyen bensőséges információt is kikotyog róla az anyukája: kiderült, hogyan vesztette el a szüzességét. TV + SztárokOrigoNem lesz többé On The Spot a Duna TV-n: máshol folytatjákhttp://www.life.hu/sztarok/20180502-nem-lesz-tobbe-on-the-spot-a-duna-tv-n-mashol-folytatjak.htmlAz On The Spot csapata a sajtóból értesült arról, hogy 2019-ben már nem folytatódik a sorozatuk. Eszter és András Facebook-oldalukon biztosították a rajongókat, valamilyen formában lesz még On The Spot. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.