Eltemették a rákban elhunyt szépségkirálynőt, Koller Katalint

Forrás: AFP/Attila Kisbenedek -
temetés szépségkirálynő üzenet Koller Katalin
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kemény harcot vívott életéért Koller Katalin, de másodjára már nem sikerült legyőznie a rákot. A szépségkirálynő távozott az élők sorából, temetésén még utoljára mindenkinek üzent. 

Az egykori szépségkirálynőnél mellrákot diagnosztizáltak, nyirok, máj, tüdő és csontáttétekkel. Kata felvette a harcot a betegséggel szemben, és meg is gyógyult, de csak két évig volt boldog. A rák visszatért, ő pedig úgy érezte, nincs ereje tovább harcolni. Visszautasította a kezeléseket, édesanyja karjai között halt meg.

Koller Katalin temetésén üzent a tőle búcsúzóknak Forrás: AFP/Attila Kisbenedek

Temetésén rengetegen vettek tőle búcsút, a család egy közeli barátja mondott beszédet, amelyben az özvegy, Dávid szavait is tolmácsolta és Kata üzenetét is. "2014-ben szerelemből házasodtunk, mely érzés folyamatosan csak erősödött, és mellette nagyon mély tisztelet alakult ki bennem. Mellette repült az idő, nélküle most egy pillanat is egy örökkévalóságnak tűnik, de jól tudom, nem szeretné, hogy szomorkodjunk, hiszen ő már jó helyen van" - hangzott az özvegy üzenete, melyet Kata levelének a felolvasása követett. "Elmesélem nektek, mi történt velem, mert hiszek benne, hogy ezzel segíteni tudok másoknak (...) Éljetek jól, tartalmasan, szeressetek nagyon és sokat" - üzente az egykori szépségkirálynő a Blikk szerint.

Pártos Csillának és fiának hamarosan ki kell költöznie Pécsi ildikó házábólhttp://www.life.hu/sztarok/20180219-partos-csillanak-es-fianak-hamarosan-ki-kell-koltoznie-pecsi-ildiko-ingatlanabol.htmlFolytatódik a háború Pécsi Ildikó és Pártos Csilla között. Sok éve tart már, de nem találnak megoldást. Pártos Csilla csak azt szeretné, ha nem kerülnének utcára, Pécsi Ildikó azonban ki akarja költöztetni őket a lakásból. A megállapodás lenne a jó megoldás, de egyelőre ez lehetetlen. TV + SztárokFotó: Hámori Zsófia/Life.huBerki Krisztián megmutatta gyönyörű új szerelmét: fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20180219-berki-krisztian-megmutatta-gyonyoru-uj-szerelmet-foto.htmlBerki Krisztián szerelmes és ezt már nem is titkolja. Közösségi oldalán mutatta meg új választottját. TV + SztárokOrigoVajna Timi majdnem balesetet szenvedett: fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20180219-vajna-timi-majdnem-balesetet-szenvedett-foto.htmlVajna Timi jelenleg Aspenben síel, ahol egy szellemekkel teli hotelben szállt meg és majdnem lezuhant egy hatalmas lépcsőről. TV + SztárokOrigoShane Tusup tanítványaival és munkával vigasztalódik Hosszú Katinkával való szakítása utánhttp://www.life.hu/sztarok/20180219-shane-tusup-tanitvanyaival-es-munkaval-vigasztalodik.htmlTanítványai körében ismét mosolyog Shane Tusup, aki a munkába temetkezik Hosszú Katinkával történt szakítása után. TV + Sztárok--Meztelen testét tekergeti a fürdőszobában Christina Aguilera (18+)http://www.life.hu/sztarok/20180218-meztelen-testet-tekergeti-a-furdoszobaban-christina-aguilera.htmlA 37 éves énekesnő az Instagramra posztolta a tőle szokatlanul szexi képeket. TV + Sztárok--Körözték őket: csúnya ügybe keveredett Szecsődi Kari és a magyar Ken babahttp://www.life.hu/sztarok/20180218-koroztek-szecsodi-karit-es-a-magyar-ken-babat.htmlÖt évvel ezelőtt keveredett verekedésbe Szecsődi Kari és a magyar Ken baba, Einwiller Gregor. Egyikük sem bántott senkit, csak tanúi voltak a balhénak. Gregor életet is mentett, Kari pedig segített neki. A történetben érintett volt az a H. Nancy is, akit 2015 májusában egy kínai férfi ölt meg az Akácfa utcában.TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.