Egy megrázó darab miatt látja másképp az életet Détár Enikő

Détár Enikő színésznő szerep halálos beteg darab
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Détár Enikő legújabb szerepe sokat tanított a csinos színésznőnek az életről. 

Ahogy azt már korábban megírtuk, Détár Enikő már 4 éve boldog kapcsolatban él a szerelmével, pedig a válása után azt hitte, hogy már soha többé nem élhet át ehhez hasonlót. Egy nemrég adott interjúból kiderült, hogy eleinte egyikük sem tervezett komolyan a másikkal, de az érzelmek közbeszóltak.

Détár Enikő legfrissebb szerepe megváltoztatta a színésznő gondolkodását Fotó: Polyák Attila - Origo

Enikő pedig bizonyára még jobban értékeli a boldogságát, mióta megkapta a legrissebb szerepét, amelyben egy halálos beteget játszik:

"Az utolsó szerep című darabban egy sikeres, sokak által irigyelt színésznőt játszom, aki pályája csúcsán tudja meg, hogy halálos beteg. A darab üzenete, hogy minden napot úgy kell értékelni, mintha az utolsó lenne." - mondta Enikő a Ripostnak.

A darabot február 10-én láthatják először a nézők a Turay Ida Színházban.

Kíváncsi vagy, mi történt a Dawson és a haverok sztárjaival? Itt a válasz!http://www.life.hu/sztarok/20180119-ez-tortent-a-dawson-es-a-haverok-sztarjaival.htmlKi ne emlékezne a '90-es évek egyik leghíresebb tinisorozatára a Dawson és a haverokra? Az izgalmas, szerelemmel, barátsággal és az életet érintő nagy kérdésekkel átszőtt sorozat nagy sikereket ért el Európában és a tengerentúlon is. Szereplői azóta is a töretlenül menetelnek előre, és jobbnál jobb sorozatokban és filmekben szerepelnek. Összeállításunkból megtudhatod, hogy mi lett a négy baráttal Dawson-nal, Joey-val, Jennifer-rel és Pacey-vel, a sorozat befejezése után. TV + SztárokNorthfotoNekik kellett távozniuk Hosszú Katinka és Shane Tusup cégébőlhttp://www.life.hu/sztarok/20180120-nekik-kellett-tavozniuk-hosszu-katinka-es-shane-tusup-cegebol-iron-corporation.htmlAhogy megírtuk, a házaspár a minap az Iron Lady Arcanum képregénysorozatot is megszüntette, amely sokak kedvence volt, de különösen Shane-nek volt a szíve csücske. Katinka és Shane ezt követően közleményt adott ki. TV + SztárokOrigoVágó István szerint lenne mit javítani a Piramis című műsoron http://www.life.hu/sztarok/20180120-vago-istvan-szerint-a-piramis-cimu-musor-igen-pontatlan.htmlA TV2 vetélkedőműsora kapcsán fejtette ki a véleményét Vágó István, aki nincs megelégedve a produkcióval, helyesebben a kvízkérdésekkel és a lehetséges válaszokkal. A csatorna belátta, volt, amiben hibáztak. TV + Sztárok--Liptai Claudia párja, Pataki Ádám kedveli Gesztesit Károlythttp://www.life.hu/sztarok/20180120-liptai-claudia-parja-pataki-adam-kedveli-gesztesit-karolyt.htmlLiptai Claudia ritkán nyilatkozik a magánéletéről, de most a Blikknek megtette. Elmondta - többek között - , milyen viszonya van Pataki Ádám exével, és arról is szó esett, szerelme és Panka apukája, Gesztesi Károly egyáltalán nincsenek rosszban. TV + Sztárok--Holtan találták Muri Enikő eltűnt rokonáthttp://www.life.hu/sztarok/20180119-holtan-talaltak-a-muri-eniko-eltunt-rokonat-julika-nenit.htmlMuri Enikő bízott benne, hogy épségben előkerül Julika néni, de a család tragikus hírt kapott. TV + SztárokOrigoFrissítette a rendőrség Novozánszki Fanni körözési fotójáthttp://www.life.hu/sztarok/20180119-frissitette-a-rendorseg-novozanszki-vv-fanni-korozesi-fotojat.htmlÚj fotóval keresi a rendőrség Novozánszki Fannit, illetve a holttestét. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.