Viaszbaba: közös fotót posztolt a leszbikus színésznővel a szerető!

Forrás: Thinkstock -
viaszbaba fotó színésznő leszbikus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Sokat megtudhattunk már a leszbikus magyar színésznő és szerelmének kapcsolatáról, fotót azonban eddig még nem láthattunk róluk, most azonban a szerető megmutatott egy közös képet!

Nyolc éven át tartott a leszbikus magyar színésznő és fiatal szerelmének viszonya, amelyet nem lehetett kiegyensúlyozottnak nevezni. A színésznő ugyanis csak nagyritkán mutatta ki érzelmeit, ugyanakkor sokszor bántotta fizikailag és szavakkal is a szerelmét. A színpadon kívül is játszott, de olykor kedves gesztusokkal, ajándékokkal halmozta el szeretőjét. Ilyen volt ez a levél, és az a kis rituálé is, mellyel a színpadról üzent szeretőjének.

Először mutatott közös képet a leszbikus magyar színésznő egykori szerelme - Képünk illusztráció "Forrás: Thinkstock "

"Nem volt olyan előadása, amin ne üzent volna nekem. Volt egy közös jelünk, hogy tapsrendnél, a legutolsó színpadi megjelenésénél a szívére tette a kezét. Ezer ember hitte minden este, hogy ez a közönségnek szólt - nem! - ez az Ő szerelmének üzenete volt - nekem..." - írta legújabb posztjában az egykori szerelmes, aki ezúttal egy közös képet is mutatott magáról és a színésznőről.

Íme, ők! Forrás: Viaszbaba
Vidám hangulatú fotót posztolt Demcsák Zsuzsa http://www.life.hu/sztarok/20180119-demcsak-zsuzsa-egy-vidam-hangulatu-fotot-posztolt.htmlDemcsák Zsuzsa visszatért, a követői nagyon örülnek neki. TV + Sztárok--Hegyi Barbara születésnapján lányával és párjával bowlingozott - Fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20180119-hegyi-barbara-szuletesnapjan-lanyaval-es-parjaval-bowlingozott-foto.html52 éves lett a napokban Hegyi Barbara, akit a kollégái, a családtagjai és a barátai is felköszöntöttek. TV + SztárokFotó: Marton Szilvia - OrigoShane Tusup tetoválásai bizonyítják, hogy bízott az örök szerelembenhttp://www.life.hu/sztarok/20180119-shane-tusup-tetovalasai-bizonyitjak-hogy-bizott-az-orok-szerelemben.htmlShane Tusup tetoválásai szinte egytől egyig feleségéhez, Hosszú Katinkához kötődnek kérdés, mit tesz velük, ha külön utakon folytatják a jövőben. TV + Sztárok--Détár Enikő először csak búfelejtőnek szánta párjáthttp://www.life.hu/sztarok/20180119-detar-eniko-eloszor-csak-bufelejtonek-szanta-parjat-petert.htmlDétár Enikőre válása után váratlanul talált rá a szerelem. A kapcsolat hamar komolyra fordult, új párjával közös házat is építtettek. TV + Sztárok--Hosszú Katinkáék megszüntetik az Iron Lady Arcanum képregénysorozatot http://www.life.hu/sztarok/20180119-megszuntetik-az-iron-lady-arcanum-kepsorozatot.htmlMegdöbbentő döntésre szánta el magát Hosszú Katinka és Shane Tusup. TV + Sztárok--Ezt gondolja a #metoo-ról Brigitte Bardot http://www.life.hu/sztarok/20180119-ez-brigitte-bardot-velemenye-a-metoo-mozgalomrol.htmlVéleményt formált a #metoo kapcsán Brigitte Bardot. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.