Vámos Erikát csúnyán átverték: csoda, hogy nem lett nagyobb baj

Forrás:Facebook/Vámos Erika -
Vámos Erika átverés építkezés esküvő műsorvezető
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A csinos műsorvezető reményekkel telve futott neki háza felújításnak, arra azonban nem számított, hogy megütheti a bokáját, sőt, életveszélybe is kerülhet. 

Vámos Erika magánélete eleve nem volt zökkenőmentes, hiszen a mostani kedvesével már egyszer szakítottak, és akkor úgy tűnt, soha többé nem találnak vissza egymáshoz. Ez azonban később megváltozott, rendezték a problémáikat, és tavaly ősszel el is jegyezték egymást.

A szerelmesek úgy tervezték, hogy tavasszal rendezik meg az esküvőt, és Erika házában élik tovább a közös életüket. Ehhez azonban felújításra volt szükség, amivel meg is bízott egy kuntszentmártoni vállalkozót. A szakember 10 millió forint költséget számolt ki, amelyből 3,5 milliót kért előlegként.

Vámos Erika pórult jár a ház felújítással, de még így is örülhet, hogy nem lett semmi bajuk Forrás:Facebook/Vámos Erika

Ezt a műsorvezető ki is fizette, de ezt követően a vállalkozó munkásai eltűntek, és csak több hétig tartó hívogatás után sikerült Erikának elérnie, hogy a dolgozók folytassák a munkát. Bár inkább ne folytatták volna, ugyanis leszedték a ház tetejét, majd fóliával takarták be:

"Tíz centi magasan állt bent a víz, a lámpákból is folyt. Csoda, hogy egyáltalán életben maradtunk, hiszen a hosszabbítók is a vízben álltak" - mesélte Erika a Story Magazinnak, aki ezt követően újból felkereste a vállalkozót. A férfi megjelent a helyszínen, és ügyvéd illetve tanúk jelenlétében vállalta, hogy visszafizeti az előleget, elismerte, hogy ő okozta a kárt.

Két héttel később azonban már azt mondta, semmit sem fizet, ugyanis semmi sincs a nevén. A szőke szépség szerencsére talált egy megbízható szakembert, akivel megkezdték a helyreállítást, és ugyan minden félretett pénzük odalett, talán mégis meg tudják tartani a a tavaszi esküvőt.

Csisztu Zsuzsa örömhírt jelentett be, rengetegen gratuláltak nekihttp://www.life.hu/sztarok/20180118-csisztu-zsuzsa-oromhirt-jelentett-be-rengetegen-gratulaltak-neki.htmlElárasztották rajongói gratuláló üzenetekkel Csisztu Zsuzsát, aki a napokban vehette kézhez diplomáját. TV + SztárokOrigoEl sem hinnéd, hol dolgozik most Damu Rolandhttp://www.life.hu/sztarok/20180118-el-sem-hinned-hol-dolgozik-most-damu-roland.htmlDamu Roland jelenleg konyhai kisegítőként dolgozik, de mint mondja, nagyon kedvesek a kollégái és viszonylag jól is keres. TV + Sztárok--Egymás ellen fordultak a vádlottak a perben, melyben Oszter Sándor is érintetthttp://www.life.hu/sztarok/20180118-egymas-ellen-fordultak-a-vadlottak-a-perben-melyben-oszter-sandor-is-erintett.htmlAz ügyészség letöltendő börtönbüntetést kért abban a perben, melyben Oszter Sándor is érintett, ő az ötödrendű vádlott. A súlyos büntetés lehetősége miatt elszabadultak az indulatok, már a vádlottak is egymásra mutogatnak. TV + Sztárok--Hujber Ferenc csak olyan nőnek ad interjút, aki lefekszik velehttp://www.life.hu/sztarok/20180118-hujber-ferenc-csak-olyan-nonek-ad-interjut-aki-lefekszik-vele.htmlHujber Ferenc azt tervezi, hogy teljesen visszavonul, nem akar már szerepelni a médiában. Ha valaki mégis készítene vele interjút, csak abban az esetben áll kötélnek, ha nőnemű, és tetszik a színésznek. TV + SztárokOrigoVV Fanni családjának ügyvédje nyilatkozott: a rendőrség többet tudhttp://www.life.hu/sztarok/20180118-vv-fanni-csaladjanak-ugyvedje-nyilatkozott-a-rendorseg-tobbet-tud.htmlFanni családjának ügyvédje biztos abban, hogy a rendőrség sokkal többet tud, mint amennyi a sajtóban megjelent, és azért sem aggódik, hogy kiengednék a gyanúsítottat: bent lehet tartani a bűnrészesség miatt is, és az bizonyítható! TV + Sztárok--Zámbó Jimmy beleszeretett egy másik nőbe, Háfra Maribahttp://www.life.hu/sztarok/20180118-zambo-jimmy-beleszeretett-egy-masik-nobe-hafra-mariba.htmlOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.