Havas Henrik Baukó Éva felfüggesztés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Reagált Baukó Éva Havas Henrik felfüggesztésére: az egykori villalakó azt mondja, ezt csak magának köszönheti az újságíró.

Baukó Éva néhány hete mesélt arról először, hogy Havas Henrik zaklatta őt, azóta pedig több másik nő, többek között Molnár Anikó is előállt hasonló történettel. Az ATV a folyamatos vádak miatt később fel is függesztette a Tanár urat. Baukó Éva most a TV2 Mokka című műsorban fejtette ki erről a véleményét.

„Nem gondolom azt, hogy ez az egész nekem köszönhető. Sajnálom egyébként, hogy neki ezt most át kell élni, de ezt csak saját magának köszönheti." – nyilatkozta a szépség, majd hozzátette, szeretne elégtételt kapni: „Én azt szeretném, ha Henrik bocsánatot kérne és beismerné azt, hogy igen, hülye voltam és sajnálom, hogy így próbáltam meg közeledni."

Állítják: drog hatása alatt ölhetett VV Fanni gyilkosahttp://www.life.hu/sztarok/20171213-drog-hatasa-alatt-olhetett-vv-fanni-gyilkosa.htmlAhogy már megírtuk, elfőfordulhat, hogy nem szerelmi gyilkosság áldozata lett VV Fanni. A lány luxusprosti ismerősei kitálaltak, és egy eddig még nem ismert elméletük van Fanni halálával kapcsolatban. TV + Sztárok--Gáspár Beának nem lesz kész karácsonyra a szakácskönyve http://www.life.hu/sztarok/20171213-gaspar-bea-konyvet-szeretett-volna-kiadatni-karacsonykor.htmlElképesztő dolgokról mesélt Gáspár Bea: háttérbe kellett szorítania minden álmát a családja érdekében. TV + SztárokOrigoAntal Imre hagyatékára lehet most licitálni http://www.life.hu/sztarok/20171213-licitalni-lehet-antal-imre-hagyatekara.htmlAntal Imre hagyatékából különleges gyöngyszemekre lehet bukkani az interneten, ráadásul elképesztően alacsony áron. TV + Sztárok--Anyaszült meztelenül fotózták Pásztor Annáthttp://www.life.hu/sztarok/20171213-anyaszult-meztelenul-fotoztak-pasztor-annat-foto.htmlMeztelenül, a kádban pancsol egyik friss fotóján Pásztor Anna, az Anna and the Barbies énekesnője. TV + SztárokFotó: Szabó Gábor - OrigoBerki Krisztián és Hódi Pamela ugyanonnan posztoltak: együtt voltak?http://www.life.hu/sztarok/20171213-berki-krisztian-es-hodi-pamela-ugyanonnan-posztoltak.htmlBerki Krisztián és Hódi Pamela általában csak közös kislányuk miatt szoktak találkozni szakításuk óta, de nemrég ugyanonnan posztoltak fotót. Együtt voltak? TV + Sztárok--Elképesztő: milliókat fizetnének Köllő Babettnek egy éjszakáérthttp://www.life.hu/sztarok/20171213-milliokat-fizetnenek-kollo-babettnek-egy-ejszakaert.htmlElhalmozzák különböző ajánlatokkal a Feleségek luxuskivitelben sztárjait, Köllő Babettnek például 3,5 millió forintot is fizettek volna egyetlen éjszakáért. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.