Közel 8 milliárd forint lesz Harry és Meghan esküvője

2017.12.06. 19:16

Kiderült, hogy nagyjából 30 millió dollárba, azaz durván 7,7 milliárd forintba fog kerülni a szerelmesek nagy napja.

Ahogy azt már megírtuk, Harry és Meghan bejelentették az eljegyzésüket, így pedig már hivatalosan is jegyben járnak egymással. A lánykérés már november elején megtörtént, de csak néhány héttel később hozták nyilvánosságra a hírt. 

Meghan és Harry nagyszabású lagzit terveznek, semmin sem spórolnak

Forrás: AFP/Daniel Leal-Olivas

Azt is megtudtuk, hogy jövő májusra tervezik az esküvőt, ugyanis addigra már Katalin is világra hozza harmadik kisbabáját, és részt vehet a nagyszabású ünnepségen. Most pedig napvilágra került a bűvös összeg, amit az esküvőre szánnak. 

A hírek szerint 30 millió dollárba, azaz 7,7 milliárd forintba fog kerülni a nagy nap. Az ismerőseik azt állítják, hogy csupa csillogás és fényűzés lesz a szertartás, és egyáltalán nem szeretnének semmin sem spórolni. - írta meg a LifeandStyle

Meghan MarkleHarry hercegesküvő