VV Fanni ügye folytatódik, exe megszólalt

Forrás: beszamolok.com -
prostituált eltűnés Való Világ VV Fanni
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
VV Fanni néhány nappal ezelőtt tűnt el, családja pedig kétségbeesetten keresi őt.

Egyelőre nem tudni, kivel és hová távozott VV Fanni, akit néhány napja nem talál a családja. A fiatal lány nyíltan vállalta, hogy örömlányként keresi a kenyerét, sőt az is felmerült, hogy emiatt keveredhetett rossz társaságba. Eltűnésének okairól egyelőre nem sokat tudni. Édesanyja és barátai szerint egy titokzatos új barátnő állhat a dolgok hátterében, ám bizonyíték egyelőre erre vonatkozóan sincs.

Ezúttal Fanni exe arról mesélt a Borsnak, hogy nem tudja, mi lesz, ha a lány nem kerül elő és azon gondolkozik, hogy a közös kiskutyáikat, amiket Fanni a lakásukban hagyott, elviszi magával Franciaországba. Valamint arról is kérdezték,

miért törölhette magát Fanni a Facebookról, ha egyáltalán ő tette ezt.

Szex Intim VV Fanni durva pornós fotókkal hirdeti magát Forrás: beszamolok.com

"Sajnos még mindig nem kaptam tájékoztatást a rendőrségtől. Fanni egy ideje inaktív a Facebookon. De egyébként sem nagyon posztolt a közösségi oldalakra. Általában csak akkor lépett fel, amikor rendelt magának valami ruhát. Az az oldal, amit most töröltek szerintem nem az övé volt, de hogyha mégis, akkor valószínűleg a most kialakult helyzet miatt szüntették meg. Van a Facebooknak egy ilyen beállítása, hogyha egy felhasználóval történik valami, eltűnés, haláleset, akkor egy bizalmi személy felfüggesztheti a fiókot" - mondta Renátó.

"A hónap közepéig még Magyarországon vagyok, de utána vissza kell mennem dolgozni. Még nem tudom mi lesz a kutyákkal, erről még beszélnem kell Fanni szüleivel. Velem nőttek fel, de Fanni anyukája biztos elvállalná a gondozásukat, de nem biztos, hogy ez lenne nekik a legjobb. Őket mi ketten neveltük fel Fannival, és már így is elég szomorúak, hogy az egyik gazdájuk nincs itt. Még az is lehet magammal viszem őket Franciaországba. A legjobbat akarom nekik."

Vasvári Vivien pocakos, bikinis fotót posztolt: fotóhttp://www.life.hu/trend/20171203-vasvari-vivien-pocakos-bikinis-fotot-posztolt-foto.htmlBár itthon tombol a tél, Vasvári Vivien, a Feleségek luxuskivitelben nagyszájú sztárja egy egzotikus szigeten tölti az idejét.TrendOrigoKabát Peti csupasz fenekét masszírozza Cicciolina: videóhttp://www.life.hu/sztarok/20171203-kabat-peti-csupasz-feneket-masszirozza-cicciolina-video.htmlIsmét egy arcpirító pillanat szemtanúi lehettünk a Celeb vagyok, ments ki innen! című műsorban: Cicciolina Kabát Peti csupasz fenekét masszírozta.TV + SztárokOrigoBritney Spears megmutatta álomszép otthonát: videóhttp://www.life.hu/otthon/20171203-britney-spears-megmutatta-alomszep-otthonat-video.htmlBritney Spears idén igazán kitett magáért, már ami az otthoni dekorációt illeti: megmutatta fényárban úszó álomszép kéglijét. OtthonOrigoPumped Gabót megbüntették a Celeb vagyok, ments ki innenben: videóhttp://www.life.hu/sztarok/20171203-pumped-gabot-megbuntettek-a-celeb-vagyok-ments-ki-innenben-video.htmlPumped Gabo a wc felelős a dzsungelben, ám nehezére esik elvégezni a feladatát.TV + Sztárok--Pintér Tibor hátulról lökdöste Tóth Andithttp://www.life.hu/sztarok/20171201-pinter-tibor-hatulrolbokdoste-toth-andit.htmlPintér Tenya bevetette férfiasságát és persze duzzadó karizmait: így emelgette az ölében Tóth Andit.TV + Sztárok--Serena Rigacci üzent a magyar szurkolóinak: videóhttp://www.life.hu/sztarok/20171127-serena-rigacci-uzent-a-magyar-szurkoloinak-video.htmlSerena Rigacci, az olasz származású 15 éves fiatal lány lett az idei X-Faktor második helyezettje. Ezt üzente rajongóinak.TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.