Bejelentették: Eljegyezte kedvesét Harry herceg

Forrás: 2017 Getty Images/Chris Jackson -
eljegyzés királyi család Meghan Markle Harry herceg
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hivatalosan is bejelentette eljegyzést II. Erzsébet unokája, Károly herceg és a néhai Diana hercegnő kisebbik fia. Harry herceg választottja az amerikai színésznő Meghan Markle. A friss menyasszony, a következő évadtól már nem szerepel abban a sikeres sorozatban sem, amelynek eddig a főszereplője volt. Meghan már készül az új életére az Egyesült Királyságban.

A 36 éves Meghan Markle és Harry herceg ma, azaz november 27-én jelentették be a hírt, és már azt is tudjuk, hogy az esküvőt jövő tavaszra tervezik.

"Harry herceg korábban már tájékoztatta Őfelségét, a Királynőt és a legközelebbi rokonokat, illetve Miss Markle szüleinek áldását, hozzájárulását is kérte" - áll a Clarence House közleményében.

A közleményből az is kiderül, hogy az eljegyzésre már november elején sor került, csak a hivatalos bejelentéssel vártak néhány hetete. A legjobban most mindenkit a pontos dátum kérdese foglalkoztat. Katalin hercegné ugyanis 2018. áprilisában hozza világra harmadik gyermekét, és tavaszra tervezi az esküvőt Meghan és Harry is. Így a legvalószínűbb egy májusi időpont. A palotából kiszivárgott információk szerint, Harry herceg és a színésznő a Szent Pál-székesegyházban mondja majd ki az igent. Itt kelt egybe Károly herceg és Diana hercegnő is.

Az ifjú házasok a Kensington Palota Nottingham Cottage lakrészében élnek majd. A palota másik szárnyában él egyébként Vilmos és Katalin, valamint Eugénia yorki hercegnő is.

A színésznő egyszer már volt házas, azonban a pletykalapok értesüléseivel ellentétben, II. Erzsébet és Károly herceg is áldását adta a kapcsolatra. A királynő már többször is vendégül látta Meghant a Buckingham palotában, és – ahogyan Vilmos esetében is -, hagyta, hogy Harry herceg úgy és akkor jelentse be az eljegyzését, ahogyan ő és a választottja szeretné.

Harry herceg és Meghan Markle Forrás: 2017 Getty Images/Chris Jackson

Az első randevúra még 2016. tavaszán került sor, és valamivel több, mint egy éve jelentette be hivatalosan Károly herceg fia, hogy párkapcsolatban él Markle kisasszonnyal, viszont határozottan felhívta a sajtó figyelmét arra, hogy egyelőre sem ő, sem a kedvese nem hajlandó beszélni a kapcsolatukról.

Harry herceg és Meghan Markle Forrás: Karwai Tang/Getty Images

Ettől függetlenül szépen lassan a szemünk előtt lett egyre komolyabb ez a kapcsolat, hiszen láttuk, ahogyan Meghan azt a szerelemkarkötőt viseli, amit párjától kapott. Láttuk, ahogyan Londonban közös fenyőfát vásárolnak, ahogyan az autók között csókolóznak egy lovaspóló mérkőzés után, és tanúi voltunk annak is, amikor nyilvánosan megjelentek különböző eseményeken, és egymásba kapaszkodva sétáltak. Hamarosan pedig azt nézhetjük meg, hogyan vezeti oltár elé az imádott nőt Harry herceg. Persze csak akkor, ha az eseményre beengednek akár egyetlen fotóst is....

Meghan Markle és Harry herceg Forrás: Karwai Tang/Getty Images

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.