Zalatnay a lányáról: nem értettem, miért nem akar a fiúkról beszélgetni

Zalatnay Sarolta vallomás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Zalatnay Sarolta nevelt lánya, Niki egy háromgyermekes nővel él együtt Londonban. Az énekesnő most arról beszélt, hogyan sikerült elfogadnia gyermeke kapcsolatát.

Zalatnay Sarolta a TV2 Mokka című műsorának vendége volt, ahol arról beszélt, annak idején hogyan is sikerült elfogadnia azt a tényt, hogy lánya a nőkhöz vonzódik.

„Úgy éreztem, Niki valahogy nem akart beszélni a fiúkról. Én pedig forszíroztam, hogy miért nem őszinte velem ezzel kapcsolatban. Aztán egyszer egy vacsora kapcsán leültetett és elmondta, hogy ezért, és hogy tartott tőle, hogyan reagálok. Bár tudja, hogy toleráns vagyok, de nem tudta, hova tegyen... Igaza volt, nehéz volt. Voltak napok, hetek, hónapok, amikor nem tudtam vele mit kezdeni" – árulta el az énekesnő.

Hamarosan azonban sikerült megbékélnie és mint mondja, nem akarja elveszíteni a germekét, ha a lánya így boldog, ő elfogadja ezt a tényt. Niki jelenleg egy háromgyermekes nővel él együtt Londonban, de az énekesnő még nem találkozott a családdal, de már nagyon várja, hogy együtt legyenek.

Itt van Luis Fonsi legújabb slágere - Videóhttp://www.life.hu/sztarok/20171117-itt-van-luis-fonsi-legujabb-slagere-video.htmlKétségtelenül a nyár legnagyobb slágere volt a Despacito, ami a YouTube legnézettebb videója lett, és máris itt van Luis Fonsi új dala, az Échame La Culpa. TV + Sztárok--10 év után szakított vőlegényével Jennifer Hudsonhttp://www.life.hu/sztarok/20171117-szakitott-volegenyevel-jennifer-hudson.html10 év után szakított vőlegényével, David Ortungával Jennifer Hudson énekesnő. TV + Sztárok--Elege lett a nőkből: papnak állt a focistahttp://www.life.hu/sztarok/20171117-elege-lett-a-nokbol-papnak-allt-a-focista.htmlNem mindennapi pályafutást tudhat magáénak Philip Mulryne: sokáig a Manchester United focistája volt, de mára pap lett belőle. TV + SztárokOrigoÍgy él most Monica Lewinsky, aki Bill Clinton szeretőjeként vált ismerttéhttp://www.life.hu/sztarok/20171117-igy-el-most-monica-lewinsky.htmlMonica Lewinsky csupán 22 éves volt, amikor egy nap arra ébredt, hogy egy egész világ ismeri a nevét és pocskondiázza őt, amiért kiderült, hogy szexuális jellegű kapcsolata volt Bill Clintonnal. Érthető, hogy Monica eltűnt a nyilvánosság elől, de most előállt és elmondta, mivel is foglalkozik mostanában. TV + Sztárok--Éheznie kell a luxusfeleségnek? Meglepő lépésre szánta el magáthttp://www.life.hu/sztarok/20171117-eheznie-kell-a-luxusfelesegnek-meglepo-lepesre-szanta-el-magat.htmlHamarosan indul az RTL Klub Celeb vagyok, ments ki innen! című műsora, és mint kiderült, az egyik szereplő nem lesz más, mint a VIASAT3-on futó Feleségek luxuskivitelben című reality egyik sztárja, Köllő Babett. TV + Sztárok--Heidi Klum meztelenül napozott: fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20171117-heidi-klum-meztelenul-napozott.htmlHeidi Klum 44 éves létére is valóságos istennő, erről pedig tanúbizonyságot is tett legutóbbi fotója, melyen teljesen meztelenül látható. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.