Egy éven belül eldőlhet: ennyi időt ad Istenes Bence maguknak

Forrás: Youtube/Istenes Bence -
Csobot Adél Istenes Bence
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nehéz időszakon van túl Istenes Bence és Csobot Adél: az elmúlt hónapokban távkapcsolatban éltek, most azonban új fejezet kezdődött az életükben, immár a kis Nátánnal együtt, hármasban élhetnek együtt kölni otthonukban.

Minden kezdet nehéz, nem volt ez másként a magyar sztárpár esetében sem: Istenes Bence januárban költözött Kölnbe és Csobot Adélnak a mindössze 18 hónapos Nátánnal kellett ingáznia, ha látni akarta kedvesét. Az otthonkeresés sem volt egyszerű, hiszen odakint nagyon magas a bérleti díj és egy-egy lakásra rengetegen pályáznak, de végül sikerült egy kétszobás belvárosi lakást találniuk, és immár együtt lehet az egész család.

Istenes Bence németországi karrierjére koncentrál Forrás: Youtube/Istenes Bence

A műsorvezető a Story Magazinnak elmondta, ma már csak havonta egyszer látogatnak haza, hogy találkozzanak szeretteikkel. A család jelenleg azon dolgozik, hogy Istenes Bencének sikerüljön Németországban is befutnia.

„Adéllal úgy beszéltük, hogy jövő év végéig adunk magunknak időt, hogy elinduljon az itteni karrierem. Ha összejön, különleges győzelem lesz, műsorvezetőként még senki sem csinált ilyet Magyarországról!" – mesélte a magazinnak.

90 éves korában elhunyt Cseke Lászlóhttp://www.life.hu/sztarok/20171116-90-eves-koraban-elhunyt-cseke-laszlo-radios.htmlElhunyt Ekecs Géza, vagy ahogyan sokan ismerték, Cseke László, az egykori Szabad Európa Rádió legendás műsorvezetője. TV + Sztárok--Egy időre eltűnik a képernyőről Szabó Zsófihttp://www.life.hu/sztarok/20171116-eltunik-a-kepernyorol-szabo-zsofi.htmlSzabó Zsófit egy ideig biztosan nem láthatjuk a képernyőn, hamarosan ugyanis megszületik a kisbabája. TV + SztárokOrigoGalambos Lajos is megszólalt Szigeti Ferenc ügyében http://www.life.hu/sztarok/20171116-ezt-gondolja-galambos-lajos-szigeti-ferenc-ugyerol.htmlBangó Margit után most Galambos Lajos is elmondta a véleményét Szigeti Ferenc balhéjával kapcsolatban. TV + Sztárok--Megszólalt az elhunyt aktmodell Amina Malakona párja, Baksa Norbert http://www.life.hu/sztarok/20171116-megszolalt-az-elhunyt-aktmodell-amina-malakona-parja-baksa-norbert.htmlAhogy írtunk is róla, hétfőn este elhunyt a 31 éves magyar aktmodell, Amina Malakona, aki a Playboy címlapján is szerepelt. A daganata pont akkor újult ki, amikor rátalált a szerelem. Most a párja is megszólalt. TV + SztárokOrigoFacebook posztban fakadt ki Majka, hogy miért nem játsszák új dalát a rádiókhttp://www.life.hu/sztarok/20171116-facebook-posztban-fakadt-ki-majka-hogy-nem-jatsszak-uj-dalat-a-radiok.htmlMajka nem érti, miért nem játsszák új dalát a kereskedelmi adók. Majoros Facebook-posztjában fakadt ki, és olyan kollégái segítségét kéri, akik nem kerülnek meg rádió közelbe sem, pedig a sikereik megkérdőjelezhetetlenek.Azt is kéri, Kéri, hogy kommentben írják meg neki a rádiók programigazgatóinak nevét. TV + Sztárok--Hiányolta Berki Krisztiánt Hódi Pamelával közös kutyájuk, Chloéka ishttp://www.life.hu/sztarok/20171116-hianyolta-berki-krisztiant-hodi-pamelaval-kozos-kutyajuk-chloeka-is.htmlVisszaköltözött Berkihez, de nem Hódi Pamela: ki az? Eláruljuk. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.