Hujber Ferenc drog
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hujber Ferenc különös posztot rakott ki a közösségi oldalára. Állítása szerint fél gramm fűvel bukott meg, egy éjszakai házkutatás alatt. Ezt nem, de a díszdobozt, amiben a fű volt, nagyon sajnálja. Az ügynek még nincs vége. 

Alig egy hete írtuk meg, hogy a Valami Amerika stábja mennyire elégedett Hujber teljesítményével, aki összeszedetten és fókuszálva jelenik meg a forgatásokon. Most azonban újra botrányoktól hangos a sajtó.

Kábítószer birtoklása miatt tett vádemelési javaslatot a rendőrség a színész ellen - írja a Bors. A lap úgy tudja, hogy amikor a zsaruk áprilisban Hujbernél házánál jártak kényszerítés bűntett elkövetésének gyanúja miatt, még egy családi veszekedés kapcsán indult a vizsgálat, a végére azonban egész más vonalon folytatódik az ügy, Hujbert kábítószerrel hozták összefüggésbe.

A Bors pénteken megkereste a színészt, aki nem reagált, ám szombaton éjszaka különös üzenetet írt a Facebookra. Ebben egy új, éjszakai házkutatásról beszél.

Forrás: TV2

Hujber kijelentette, hogy nincs mit szégyellnie vagy megbánnia, mert szerinte ő nem tett semmi rosszat. Hujber szerint a fű nem drog.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.