Gyermekek örökbeadásával foglalkozott Pataki Zita

gyerekek alapítvány örökbeadás Pataki Zita
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Fiatalkori munkájáról mesélt Pataki Zita. A híres időjós, aki legutóbb fényűző otthonát is megmutatta, elárulta, hogy családsegítéssel kereste a kenyerét. 

Pataki Zita egy alapítványi est háziasszonyaként elárulta, hogy fiatal korában ő is hasonló körökben mozgott, örökbeadással foglalkozott. A pályáját a főiskola után először a Pest Megyei Gyermek- és Ifjúságügyi Intézetben kezdte, ahol körülbelül 3 év alatt, 50-60 gyermeknek talált családot.

Pataki Zita megható múltbéli eseményekről mesélt Fotó: Schmidt Barbara/Life.hu

"Én a mai napig úgy gondolok erre a munkámra, hogy életem legszebb időszaka. Én voltam az Pest megyében, aki először felhívta a szülőket azzal, hogy: van egy jó hírem! És anyukák, apukák sírtak a telefonba" - mondta Zita, aki maga is meghatódott minden alkalommal, mikor egy család és egy gyermek egymásra találtak.

Elmesélte, hogy az említett gyerekek már mind felnőtt, nagykorú emberek, de némelyiküktől kap időnként egy-egy üzenetet, hiszen a szülők nem rejtik véka alá, hogy Zitának köszönhetik a családjukat - írta meg a Bors.

Fogadott testvérét keresi Pataki Zita

Zita életében meghatározó élmény volt, mikor gyermekkorában egyszer a családjukhoz került egy karácsonyra Lakatos Sanyika. A 4-5 éves kisfiú intézetben élt, és a szülei vállalták, hogy az ünnepekre magukhoz veszik a kicsit. Olvass tovább itt...

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.