Visszalépett a Nemzet Szépe döntőse

Forrás: Koncsek Ádám -
Nemzet Szépe
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A TOP 12-be jutott Szűcs Lilla Réka tanulmányai miatt nem tudta vállalni a Nemzet Szépében való részvételt, ezért visszalépett. A zsűri úgy döntött, hogy helyette Biba Kitti indulhat a táborba.

Változás történt a Nemzet Szépe TOP 12-es mezőnyében. A korábban bemutatott legszebb 12 lány egyike, Szűcs Lilla Réka ugyanis tanulmányai miatt nem tudta vállalni a versenyben való részvételt, ezért visszalépett. Helyette Biba Kitti indulhat a táborba a többi szépséggel, és esélye van a győzelemre a június 17-i döntőn is.

Szűcs Lilla visszalépett Forrás: Koncsek Ádám

"Nemzetünk legszebbjei nem csak küllemükkel, hanem az eszükkel is elbűvölnek minket. Természetesen szomorúan vettük, hogy Réka visszalép, ugyanakkor az oktatást mi is igyekszünk előtérbe helyezni, kiemelten fontosnak véljük, hogy a lányok tanultak legyenek, így magától értetődő, hogy elfogadtuk a döntését. Örömmel tölt el bennünket, hogy a korona megszerzésénél túlmenő karrier célokkal rendelkeznek Királynő jelöltjeink, ahogyan Réka is. Vegyész technikusi szakiskola után, most egyetemre készül, vegyész mérnöknek. Jól sikerült emelt biológia írásbelijét követően, a szóbelire való tanulásra fordítja minden figyelmét, ezért sajnos nem tudja vállalni a tábor során elvárt követelményeket. Azonban Kittivel is nagy szerencsénk van, Ő tolmács pályára készül. Nagyszerű nyelvérzéke mellett pedig, egy valódi termesztes szépség, ahogyan a TOP 12-be bekerült lányok mindegyike" - mondta Felleg Tícián, a Nemzet Szépe tulajdonosa.

Biba Kitti lépett Szűcs Lilla helyébe Forrás: Koncsek Ádám

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.