ÉNB Marci Zámbó Krisztián
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szép időszak volt ÉNB Marci, vagyis Kolozsváry Zsolt életében a sorozat, de nem bánja, hogy vége. Boldog, mióta nem szerepel, és már kedvesét is elvette, aki nem más, mint Zámbó Krisztián exe.

ÉNB Marci sok időt töltött az Éjjel-Nappal Budapestben, de egy ideje már nem látható a képernyőn. 2013 februárjában volt az utolsó forgatása, az élete pedig azóta nagy fordulatot vett. A fodrászként dolgozó egykori sztár beindította saját vállalkozását, és az igazit is megtalálta. Rövid ismeretség után elvette kedvesét, aki nem más, mint Zámbó Krisztián exe. A pár egymáshoz passzoló tetoválást is csináltatott. Zsolt szeme alatt egy kulcs van, Jennifer nyakában pedig egy lakat. A szerelmesek a hétvégén házasodtak össze, utána Sopronba utaztak nászútra.

"Egy pillanatig nem bántam meg, hogy eljöttem a sorozatból, nem hiányzik. Elvoltam, szerettem, a tévézést kihúzhatom a bakancslistámról, de három és fél év bőven elég volt" - mondta a Blikknek Zsolt, aki annak is örül, hogy a vállalkozása sikeres. "Hálás vagyok, mert beindult a szekér. Az egyik barátommal nyitottunk egy Barber Shopot. Nemcsak anyagi biztonságot nyújt, hanem folyamatosan járunk versenyekre is, múltkor például második lettem, a kollégám pedig első, szóval sikereket is elérünk" - árulta el az egykori ÉNB Marci.

Pumped Gabó és Ági kapcsolata véget ér?- Videó!http://www.life.hu/sztarok/20170328-pumped-gabo-megcsalta-baratnojet-video.htmlPumped Gabó és kedvese, Ági először a Nyerő Páros című műsorban mutatkozott be együtt. Az olaszos temperamentumú páros, veszekedései és káromkodásai ellenére hamar belopta magát a nézők szívébe. Olyannyira, hogy most saját valóságshowt is indítottak velük...TV + Sztárok--Ő Kate Hudson új pasija: Fotó!http://www.life.hu/sztarok/20170327-kate-hudson-megmutatta-az-uj-pasijat.htmlA szexi színésznő megmutatta az új pasiját. Nem meglepő, hogy ismét egy zenészt választott maga mellé. TV + Sztárok--Hajdú Péter: "Nem tervezek gyereket, és nem akarok megnősülni!"http://www.life.hu/sztarok/20170327-hajdu-peter-nem-tervez-gyereket-es-nem-akar-megnosulni.htmlHétfőn reggel még arról lehetett olvasni, hogy Hajdú Péter akár újra is házasodna. Nos, a tévés cáfol, állítja, egy nyilatkozatát értették félre. TV + Sztárok--Sarka Katát a Facebookon támadjákhttp://www.life.hu/sztarok/20170327-sarka-katat-a-facebookon-tamadjak-kovetoi.htmlBiztosan nem gondolta Sarka Kata, hogy posztja, amelyben arról ír, hogy kislánya megkívánta a gyümölcssushit, kiveri a biztosítékot a követőinél. Pedig de. A celebanyukába csúnyán belekötöttek a kommentelők. TV + SztárokOrigoGregor Bernadett zombiként ébred reggelentehttp://www.life.hu/sztarok/20170327-gregor-bernadett-igy-nez-ki-reggel.htmlEzen a héten Ördög Nóra műsorában Emilió, Gregor Bernadett és Czutor Zoli vendégeskedik majd csemetéivel. TV + Sztárok--Az Origo műsorvezetője lett Gundel Takács Gáborhttp://www.life.hu/sztarok/20170327-gundel-takacs-gabor-az-origo-musorvezetoje-lett.htmlSokáig csak találgatni lehetett, hogy a Maradj talpon! és a sportműsorok után hol folytatja pályafutását Gundel Takács Gábor. A tévés az Origóhoz került, a labdarúgásról fog műsort vezetni a portálon. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.