Rékasi Károly nem tudott uralkodni az indulatain

Fotó: Marton Szilvia/Origo -
erőszak Rékasi Károly
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Rékasi Károly életének egy nehéz időszakáról mesélt: édesapja súlyos beteg volt, ami megviselte őt, és sokszor reagált durván egy-egy helyzetben. Olykor még a keze is eljárt...

Rékasi Károly sikeres színész, aki több színházi szerepben és a Barátok közt-ben is szerepelt. A csillogás mellett azonban kijutott neki a kevésbé jó időszakokból is. Balesete mellett volt egy másik nehéz időszak is az életében, amikor

édesapja súlyos beteg lett.

Rékasi Károly nem tudta kezelni az indulatait Fotó: Marton Szilvia/Origo

"Volt egy nehéz időszak az életemben, amikor édesapám súlyos beteg lett. Naponta látogattam Jászberényben, és egyik alkalommal, már a város közelében, egy tanyáról elém tolatott egy személyautó a főútra. Az utolsó pillanatban sikerült félreállítanom a kormányt, és így elkerülnöm a balesetet, de a vétkes sofőr még bocsánatot sem kért. Nagyon feszült állapotban kiugrottam a volán mögül, és

beütöttem a kocsiba a nyitott ablakon át.

Erre az ember kiszállt egy szekercével, s akkor minden elborult előttem. Egyszer csak arra eszméltem, hogy ülök a mellkasán, és szorítom a torkát. Egyszerűen nem tudtam uralkodni magamon" – mesélte őszintén a sztár a Hot! Magazinnak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.