Gaál Noémi elárulta, hogy visszatér-e a képernyőre

Forrás: TV2 -
visszatérés képernyő Gaál Noémi
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Tizenkilenc év után búcsúzott el a TV2-től Gaál Noémi, aki megsiratta az ott töltött éveket és azt, hogy mindannak vége szakadt. Az egykori időjós elárulta, kapott már megkereséseket.

Mindenkit meglepett, amikor kiderült, hogy Gaál Noémi több mint 19 év után búcsúzik a TV2-től. Az időjós is megsiratta a távozást, hiszen rengeteg idő az, amit a csatornánál töltött. Szerencsére a tévés felkészült, hiszen civil foglalkozása is van, már egy jó ideje boltokat üzemeltet. Éppen ezért nem kell sürgősen munka után kapkodnia, de elárulta, hogy

kapott már megkereséseket.

Vajon visszatér a képernyőre?

Gaál Noéminek már vannak megkeresései Forrás: TV2

"Való igaz, kaptam megkereséseket, de egyelőre egyik sem olyan, amire igent tudnék mondani. Vannak ötleteim, de erről még nem szeretnék beszélni. Az viszont rendkívül jólesik, hogy a visszajelzések alapján a nézőknek hiányzom, hiszen ezek szerint kedveltek engem" – mondta a Ripostnak Gaál Noémi.

Gaál Noémi: "Hidegzuhanyként ért"

Gaál Noéminek szüksége volt néhány napra, hogy beszélni tudjon a távozásáról, hiszen több mint 19 ott töltött év után nagyon nehéz megszólalni. A TV2 egykori emblematikus arca kis idő után azért elárulta, milyen érzések kavarogtak benne, amikor megtudta, hogy mindennek vége! Olvasd el erről a Life.hu cikkét!
Gesztesi Károly elvesztette lánya, Panka bizalmáthttp://www.life.hu/sztarok/20170302-gesztesi-karoly-elvesztette-lanya-panka-bizalmat.htmlGesztesi Károly az utóbbi időben több rossz időszakon is átesett, főleg az alkohol okozott nála problémát. Szerinte a depressziója miatt került ebbe a helyzetbe, és így elvesztette lánya, Panka bizalmát is, de mindent megtesz azért, hogy visszakapja.TV + SztárokFotó: Zsigmond László/Life.huMajka életéből hiányzik az alkoholhttp://www.life.hu/sztarok/20170302-majkanak-hianyzik-az-alkohol.htmlMajka az elmúlt időszakban kicsit visszább vett a dorbézolásból: kevesebbet bulizik és az alkoholtartalmú italok fogyasztását is mérsékelte. TV + SztárokOrigoHajdú Péter és barátnője, Eszter együtt jelentek meg a Fonogramonhttp://www.life.hu/sztarok/20170302-hajdu-peter-es-baratnoje-eszter-egyutt-jelentek-meg-a-fonogramon.htmlHajdú Péter csak nemrég vállalta fel a kapcsolatát, de a kíváncsi rajongók szerencséjére nem rejtegeti választottját. Együtt jelentek meg a Fonogram-díjátadón, és lehet, hogy a jövőben még többször láthatjuk őket nyilvános eseményen. TV + Sztárok--Börtönbe kerülhet Curtishttp://www.life.hu/sztarok/20170301-bortonbe-kerulhet-curtis-rapper.htmlA rapper 2016 január elsején csavarodott fel egy villanyoszlopra autóval, amiért komoly büntetést is kaphat. TV + SztárokOrigoAz év emberbarátja díjjal tüntette ki Rihannát a Harvard Egyetemhttp://www.life.hu/sztarok/20170301-rihannat-kituntette-a-harvard-egyetem.htmlAz év emberbarátja díjjal tüntette ki Rihannát jó cselekedeteiért az amerikai Harvard Egyetem.TV + Sztárok--Betörtek Puskás Petiék lakásábahttp://www.life.hu/sztarok/20170301-betortek-puskak-peti-lakasaba.htmlPuskás Peti és barátnője, Eke Andre lakásába néhány nappal ezelőtt törtek be. A tolvaj nem sok mindent tudott elvinni, valószínűleg azért, mert megzavarták. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.