Baukó Éva feljelenti Aureliót: börtönbe is kerülhet

Aurelio börtön Baukó Éva feljelentés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Összerúgta a port nemrég Baukó Éva és Aurelio, mindezt a Facebookon. Éva egy bejegyzésében megemlítette az egykori Való Világ-győztes nevét, amit Aurelio keresetlen szavakkal jutalmazott egy videóban. Éva ezt nem hagyja annyiban: feljelentést tesz. Ezért az RTL Klub műsorvezetője akár két évet is kaphat!

Nagyon csúnyán összeveszett egymással Baukó Éva és Aurelio, ahogy azt a Life.hu is megírta, a balhé a Facebookon tört ki. Éva egy internetes szavazásra akadt ki, amely azt a kérdést tette fel, hogy a kedves olvasó "melyik tartalom nélküli celebet mentené ki a vonat elől". Természetesen Baukó Évát is meg lehetett találni a felsorolásban, ami nem tetszett az Édes élet sztárjának.

Baukó Éva és Aurelio vitájából bíróság lesz Forrás: RTLKlub

"Vagy azok, akik úgy szerepelnek a TV-ben, hogy drogosok , bűnözők, alkoholisták vagy k**ák, mivel tartalmasabbak nálam??" – a többi között ezt a kérdést tette fel Facebookján Baukó Éva a szavazásra reagálva, ezt, vagyis a drogos részt pedig Aurelio magára vette. Egy videóban válaszolt Évának, keresetlen szavakkal. "Úgy nézel ki, mint egy rakás sz*r" – mondta sok minden más mellett Aurelio az azóta már eltávolított videóban. Baukó Éva pedig elhatározta, hogy feljelentést tesz.

Mérhetetlenül megalázva érzem magam, feljelentést teszek az ügyben"

mondta a Borsnak

"Így akár két évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethetik"

– mondta dr. Antoni Péter. Csakhogy Aureliónak volt már komoly ügye a bírósággal: drogbirtoklásért felfüggesztett börtönt kapott. "Mivel a rágalmazás miatt kizártnak tartom, hogy végrehajtandó szabadságvesztésre ítéljék, ezért a korábbi büntetése súlyosbító körülményként szolgál majd abban az esetben, ha a rágalmazásban kimondják a bűnösségét" – mondta az ügyvéd.

Ördög Nóra új műsora lesz a tavasz durranásahttp://www.life.hu/sztarok/20170224-ordog-nora-uj-musora-nagyon-cuki-vigyazat-gyerekkel-vagyok.htmlÖrdög Nóra új műsora március 1-jén indul, de már a promóvideókból jól látszik, hogy elképesztően vicces lesz. TV + SztárokOrigoLagzi Lajcsi Dubaiba utazott üzleti útrahttp://www.life.hu/sztarok/20170224-dubaiba-utazott-lagzi-lajcsi.htmlLagzi Lajcsi ismét elhagyta az országot, ezúttal Dubaiba utazott. Kiderült, hogy nem nyaralni ment a városba, hanem üzletelni. Állítólag ingatlanbefektetésekről tárgyal a helyi nagyokkal. TV + SztárokOrigoPápai Joci 13 éve külön alszik a feleségétőlhttp://www.life.hu/sztarok/20170223-papai-joci-es-a-felesege-mar-13-eve-nem-alszanak-egyutt.htmlPápai Joci egy interjúban elárulta, hogy már 13 éve nem alszanak együtt a feleségével, és már az életritmusuk is teljesen különböző. TV + SztárokFotó: Adrián Zoltán - OrigoPataky Attila megszólalt a NASA új bejelentésérőlhttp://www.life.hu/sztarok/20170223-pataky-attila-megszolalt-a-nasa-bejelenteserol.htmlHét Föld-szerű bolygót találtak: ezt jelentette be a NASA. Pataky Attila szerint azonban folyton csak hazudnak és az egész csak egy nagy simli. TV + Sztárok--Új műsoráról beszélt Jakupcsek Gabriellahttp://www.life.hu/sztarok/20170223-uj-musorarol-beszelt-jakupcsek-gabriella-ilyen-meg-nem-csinalt.htmlJakupcsek Gabriella bő egy év kihagyás után, újra képernyőre kerül. Ezúttal a TV2 vadonatúj barát- és családkereső műsorát, a Egymás Szemében című sorozatot fogja vezetni. A műsorvezető a Life.hu-nak elmondta, miről is szól a műsor, és a legfontosabb, hogy miért is kezdett újra tévézni. TV + Sztárok--Alföldi Róbert felköszöntötte Stohl Andrásthttp://www.life.hu/sztarok/20170223-alfoldi-robert-facebookon-koszontotte-fel-stohl-andrast.htmlStohl András kerek évfordulót ünnepel, betöltötte az 50. életévét. A barátai is megemlékeztek róla, de kétségkívül a legmegindítóbb üzenetet Alföldi Róberttől kapta. A színész őszinte sorait Facebook-oldalán tette közzé. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.