bírósági eljárás Kállay-Saunders András
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy évekkel ezelőtti verekedéses ügy miatt került bíróság elé Kállay-Saunders András. A huzavona azóta is tart, András pedig minden lehetséges módon az igazát próbálja bizonyítani.

Ahogy azt a Life.hu már megírta korábban, vádat emeltek Kállay-Saunders András ellen egy 2013-as verekedés ügyében: Az énekes ellen súlyos testi sértés gyanúja miatt indult nyomozás, majd később életveszélyt okozó testi sértéssel vádolták. A verekedés egyik áldozata arc- és orrcsonttörést szenvedett, testvére pedig napokig feküdt az intenzív osztályon.

Kállay-Saunders András a kezdetek óta ártatlannak vallja magát Fotó: Margitay Klára/Life.hu

András akkor azt állította, hogy az eset önvédelemből történt, ugyanis nem ők kezdeményezték a verekedést, hanem támadás áldozataivá váltak. Később egy videófelvétel alátámasztotta a fiatal énekes állítását.

A nemrég lezajlott tárgyalás során András felismerte az arc és orrcsonttörést szenvedett férfit. A beidézett két biztonsági őr nem emlékszik semmire az esetből, nem tudtak érdemleges információval szolgálni, a kártérítést követelő férfiak azonban ellentmondásba keveredtek - írta meg a Blikk.

"Ez a részlet is alátámasztja védencem szavahihetőségét" - jelenette ki András ügyvédje.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.