Havas Henrik: "Ki a f…t érdekel, hogy Varnus Xavérnak mi a véleménye?"

Fotó: Zsigmond László/Life.hu -
Ábel Anita Havas Henrik Heti Hetes Varnus Xavér beszólás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ahogy a Life.hu is megírta, Varnus Xavér kiszáll a Heti Hetesből. Az orgonaművész közösségi oldalán vallott arról, hogy számára vállalhatatlan szereplőkkel a jövőben nem hajlandó együtt szerepelni. De mit gondolnak erről kollégái?

Főként Para-Kovács Imre és Hajdú Steve beszólásai miatt hagyta ott a Heti Hetest Varnus Xavér – tudta meg a Bors.

Fotó: Schmidt Barbara/Life.hu

„Az adásokban mindenkit szivatnak, de Xavér ezt rosszul viselte. Nem bírta elfogadni, hogy Para-Kovács Imre azt mondja neki, >attól hogy kölcsönkérted Albert herceg cipőjét, nem lettél arisztokrata<, Hajdú Steve pedig >tehetségtelen csehszlovák színművésznek< nevezi. Voltak egyéb utalások is, melyek kiver­ték nála a biztosítékot, ez végül nem került adásba” – mondta az egyik bennfentes.

Néhányan a műsor szereplői közül is kommentálták Xavér kilépését. Havas Henrik például így nyilatkozott: „Ki a f…t érdekel, hogy Varnus Xavérnak mi a véleménye a Heti Hetesről?” Ábel Anita a következőt mondta: „Nem vettem magamra Varnus Xavér megjegyzéseit, mert tudom, kiknek szól.”

„Xavér bejelentéséről nincs véleményem, nem szeretnék rá reagálni. Személy szerint sajnálom, hogy Xavér már nem lesz benne egyik adásban sem” – mondta a lapnak Ónodi György főszerkesztő.

Szépészeti beavatkozásáról vallott Varnus Xavér

A híres orgonaművész egy különös cserének köszönheti, hogy most már nincs "tangóharmonika szemhéja". Nézd meg a videót itt!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.