Rendetlenség, kosz, szanaszét heverő holmik - Így élnek a magyarok

rendetlenség kutatás válás kosz háztartás tárolás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az emberek imádják lakásukat csinosítgatni, praktikusabbá, stílusosabbá varázsolni. Legalábbis ez derül ki az IKEA reprezentatív felméréséből, mely szerint világszerte az emberek 20 százaléka vásárol heti rendszerességgel valamit otthonába. De hová tűnnek a már meglévő dolgok, és kinek mit jelent a rendetlenség? Most mindenre választ kapsz.

A magyar lakosság 18 és 65 év közötti aktív tagjait kérdezte a lakberendezési vállalat arról, hogy miként viszonyulnak a lakásban fellelhető tárgyakhoz, a kupihoz és milyen tárolási szokásaik vannak.

Az otthonunk nem csupán bútorokból áll. Könyvek, képek, iratok, elektronikai eszközök, dekorációs elemek, emléktárgyak vesznek minket körül, melyekkel képesek vagyunk belevinni azt a pluszt, melytől a sajátunknak érezhetjük, melyekkel élhető teret hozhatunk létre. A megkérdezettek egyharmada gyűjti, és látható helyen ki is állítja a személyes tárgyait, másik egyharmaduk azonban igyekszik ezek számát a minimálisra csökkenteni otthonában. Ők azok, akik a letisztultságot részesítik előnyben, hiszen a magyar háztartások közel 40 százalékában nincs elég hely ezek tárolására, és így könnyedén a rendetlenség érzetét kelthetik.

A nem megfelelő tárolás a takarítást, a lakás tisztántartását is komolyan befolyásolja Forrás: Shutterstock

Mi a helyzet a tárolással?

Abban az esetben, ha minden, nem mindennap használatban lévő tárgynak lenne megfelelő helye – lehetőleg zárt doboz, egy szép könyvespolc, egy bájos vitrin –, máris megszűnne a kupihatás. Erre azonban vagy nincs elég hely, vagy a kreativitás hiányzik, mellyel megteremthető lenne.

Sok olyan tárgyat őrzünk, melyeknek inkább a szemetesben lenne a helyük. A lomos fiók szinte minden magyar otthonban fellelhető, ahol a letört kilincstől kezdve, a használt buszjegyig gyakorlatilag minden megtalálható. Sokszor a táskánkat, zsebeinket ürítjük bele, melyek aztán szépen átvándorolnak a lakás többi pontjára is.

A nem megfelelő tárolás a takarítást, a lakás tisztántartását is komolyan befolyásolja. A megkérdezettek több mint fele úgy véli, ha mindennek lenne helye, rendezettebb lehetne az otthonuk. Ám nem csupán emiatt lehet otthon kupi. A legtöbben az eldobott zsebkendőket és szanaszét heverő ruhadarabokat, valamint a kinyitott, majd a kanapén, fotelben otthagyott chipses zacskókat említették.

A rendetlenség következtében elsősorban düh, frusztráció és csalódottság érzése tölti el az embereket, ezek pedig igen negatívan hathatnak a családi-, valamint a párkapcsolatokra.

Közel minden harmadik házasság az otthoni rendetlenség miatt megy tönkre Forrás: Shutterstock

Kutatások szerint minden harmadik házasság az egyik fél rendetlensége miatt megy tönkre. A társadalom a férfiakkal szemben toleránsabb, ha az otthoni teendők elvégzéséről van szó. Még mindig sokak fejében él az a tévhit, hogy csupán a pár egyik fele – aki általában a nő – kell, hogy feleljen az otthon tisztaságáért és rendezettségért. Sokan esnek továbbá abba a csapdába, hogy a kapcsolat elején még elfogadják partnerük rendetlenségét – eldobált zoknik, mosogató mellé tett tányérok, a takarítási készség részleges vagy abszolút hiánya –, ám ahogy telnek az évek, ezek egyre több konfliktust eredményeznek.

Így mentheted meg a házasságodat; nézzetek együtt filmet!

A filmek nem csupán könnyed szórakozást ígérhetnek, általuk számos fontos kérdés feltehető és megválaszolható, akár a saját házasságodon belül is. Nem minden romantikus vígjáték csöpög a nyáltól, hogy a lényeg kivehetetlen legyen, és nem minden dráma közben érzel gyomorgörcsöt 120 percen át. Házi párterápia otthon, a tévé előtt ülve.

Elmondható tehát, hogy a magyarok többsége vágyik a rendre és a tisztaságra az otthonában, többségük látja is, hogy mi lenne az ehhez vezető legjobb megoldás, a tárolás azonban még mindig sokuk számára jelent problémát.

Készíts kedves szellemeket otthonra – Dekoráció Halloweenrehttp://www.life.hu/otthon/20181009-keszits-kedves-szellemeket-otthonra-halloween-dekoracio-diy.htmlA Halloween kedvesen félelmetes mivoltát egyre többen kezdik felfedezni itthon is. Arról, hogy mit is takar ez az ünnep, korábban már írtunk. Most mutatunk egy szuper egyszerű és mégis látványos halloweeni lakásdekorációt, amihez nem kell se nagy kézügyesség, se több ezer forint. OtthonOrigoFilléres lakberendezés - Kanapék 40 000 forint alatthttp://www.life.hu/otthon/20181009-filleres-lakberendezes-kanapek-40000-forint-alatt.htmlAbban egyetérthetünk, hogy a kanapé a nappali legfontosabb eleme. Ezen ülve olvasunk esténként, bújunk össze párunkkal, beszélgetünk a barátainkkal és aggódunk érte, amikor a gyerek egy filctollal a kezében huppan le rá. Áruk azonban igencsak megszaladt az utóbbi években, mely egy átlagos család számára, akár hónapokon át tartó spórolást is jelenthet. Most mutatunk pár olyan kanapét, mely abszolút megfizethető. OtthonOrigoVigyél egy kis színt a hálószobádba, hogy könnyebben ébredhess!http://www.life.hu/otthon/20181005-vigyel-egy-kis-szint-a-haloszobadba-hogy-konnyebben-ebredhess.htmlAmikor az ébredés még sötétben ér minket, és az éjjeliszekrényen pihenő kislámpa fényénél próbálunk kibotorkálni a konyhába a kávéért, nos, ilyenkor jól jöhet némi pozitív napindító – és ezalatt nem a falra felragasztott tömegidézetekre gondolunk. OtthonOrigoTöbbet ártasz, mint használsz - Tisztítási tévhitek http://www.life.hu/otthon/20181005-tobbet-artasz-mint-hasznalsz-tisztitasi-takaritasi-tippek.htmlMindenki szereti a hatékony takarítási tippeket, de nem szabad mindent elhinni, amit hallasz. Sok ilyen ötlettel igazából többet árthatsz, mint használsz. A Good Housekeeping Institute összegyűjtött pár, széles körben elterjedt háztartási tanácsot, melyeket inkább ne fogadj meg. OtthonOrigoEzeket a hibákat követik el leggyakrabban az emberek a felújítás soránhttp://www.life.hu/otthon/20180924-ezeket-a-hibakat-kovetik-el-leggyakrabban-a-lakasfelujitas-soran.htmlEgy felújítás, építkezés próbára teheti párkapcsolatodat, kilyukaszthatja a pénztárcádat, felőrölheti az idegeidet és hiú álmokba ringathat. A következőkben megmutatjuk, milyen fő hibákat követhetsz el. Tanulj belőlük! OtthonOrigoÉlénk színeket a kertbe! - 4 ősszel is ültethető, kínai dísznövényhttp://www.life.hu/otthon/20180923-4-osszel-is-ultetheto-keleti-disznoveny-elenk-szineket-a-kertbe.htmlAz ősz színei többnyire a piros, barna és sárga. Te azonban ne elégedj meg ennyivel. Csempéssz üde árnyalatokat kertedbe, a most következő, ősszel is bátran ültethető növényekkel. OtthonOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.