Nyugtató forróság lesz 2018-ban – Megérkezett a lakásdekorációs előrejelzés

lakásdekoráció otthon belsőépítészet előrejelzés lakberendezés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nem csak a színek és formák között találunk újdonságokat. A jövő évi trendek közül néhány jelenleg is „forgalomban" van - a tervezők szeretik megszellőztetni őket. Így a felsoroltak közül párral már találkozhattál, de lesznek kifejezetten meglepő elemek is.

1.Levendula szín

Megjelenik majd ágyneműtől a falig mindenen. A gyermeki rózsaszínt és a drámai lilát váltja, ez az érzéki, mégis légies árnyalat.

Forrás: Shutterstock

2.Kőrözés

A minták ideje nincs leáldozóban, de a geometriai formák közül a kör fog hódítani jövőre. Lényegében huzatokon is megjelenhet, de lakberendezési tárgyakat is előszeretettel fognak lekerekíteni.

Forrás: Shutterstock

3.Rezesedés

Az ezüstös hatás és a rozsdamentes acél kissé háttérbe fog szorulni, helyét pedig a sárgaréz veszi át. Ez éppúgy megjelenhet a fürdőszobában, konyhában – például csaptelepek anyagaként -, mint az egyéb kiegészítőkben.

Forrás: Shutterstock

4.Természetes elemek

A fa, a kövek, a mészkő új életre kel a belsőépítészetben. Jövőre ne lepődj meg, ha a terveződ burkolatként a közelben lévő kövekre gondol majd.

Forrás: Shutterstock

5.Ásványok

Azok közül is az agate, mely forma- és színvilágát tekintve egyaránt lenyűgöző. De nem ám asztaldíszként fog megjelenni 2018-ban. Tapéta formájában kezdi majd meg hódító útját, mely inkább egy hatalmas poszterre fog emlékeztetni.

Forrás: Life.hu

6.A színpadon az erőteljes színek

A mostani hűvös és pasztell árnyalatokkal szemben, jövőre érkeznek az erős sárgák, pirosak, korallok. Tehát a következő évben ne is várj semleges hatást a lakberendeződtől.

Forrás: Shutterstock

7.Kék bársony

Nem, nem a Lynch filmek fognak különböző módokon megjelenni a lakásban – bár sokan egész biztosan beneveznének pár ilyen darabra. A bársony anyagként tér vissza a kárpitokban.

Forrás: Shutterstock

8.Nagy virágok

Az apró, távolról elvesző virágos réteknek harangoztak. A nagyobb, hangsúlyos virágmintáké a terep jövőre.

Forrás: Press Loft

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.