TIKKU, avagy a kedvedre összeállítható mikroház

garzon házépítés mikroház tikku
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy finn vállalat Helsinkiben azt akarja, hogy a várostervezők újragondolják a lakóépületeket. Terveztek egy mikro-apartmant, mely lényegében bárhol felállítható, valamint igen kis helyigénnyel bír. Ez lenne a jövő? Abszolút elképzelhető.

Az emberek még manapság is hatalmas házakat akarnak építeni, miközben a kisebb tereket is épp annyira ki lehet használni. A városok túlzsúfoltak, miközben sok ház luxus négyzetmétereket von el. Ez a finn vállalat olyan házat tervezett, mely elfér akár egy parkolóhelyen is. Előre elkészített elemekből áll, így azokat gyorsan össze lehet szerelni a helyszínen.

Az előre elkészített elemekből álló ház elfér egy parkolóhelyen is Forrás: casagrandelaboratory.com

A mikroház prototípusának neve Tikku, amely finnül az jelenti, hogy „bot”, és hozzávetőleg 2,5 méterszer 5 méteres alapterületű. Ez a ház legalább két ember számára jelent kényelmes és praktikusan élhető otthont. Sőt, akár irodaként is használható.

A TIKKU önellátó; saját energiát termel napelemek segítségével, száraz toalettel rendelkezik, a vizet pedig tartályokból nyeri. Falai többrétegű keresztirányú ragasztott tömörfa szerkezeti panelekből állnak (CLT). Ez az anyag ötször könnyebb, mint a vasbeton. A normál utcákon a Tikku nem igényel alapozást. A 20 cm vastag CLT falak nem igényelnek külön szigetelést, télen is megállják a helyüket.

A térmodulok, elemek számtalan funkciók képesek betölteni, kombinációjuk végtelen – például szoba, üvegház, iroda, üzlet, konyha, szauna, műhely, szállodai szoba.

Az első 1: 1 méretarányú prototípust az idei Helsinki Dizájn Héten állították fel. Ez a 3 emeletes TIKKU - háló, dolgozó és üvegház – 37,5 négyzetméteres.

/1711/TIKKU201711916937Egy budapesti apró garzon átalakulása, a lakberendező szemévelhttp://www.life.hu/otthon/20171106-egy-budapesti-apro-garzon-lakas-atalakulasa-a-lakberendezo-szabo-ildiko.htmlSokszor mutatunk be gyönyörű hazai otthonokat, melyek érdekes tervezői háttérrel rendelkeznek. Ám, nem csupán hatalmas házakat, de kisebb lakásokat is szeretnek az emberek megújítani, melyekkel nem feltétlenül kell például belsőépítészhez fordulni. Most Szabó Ildikó lakberendező mutatja be egy érdekes kis budapesti garzon csodálatos átalakulását, valamint mesél nekünk munkájáról is. Otthon--Álomotthonok – Egy befejezetlen szentendrei családi ház összhangjahttp://www.life.hu/otthon/20171106-alomotthonok-egy-szentendrei-csaladi-haz-pallaghy-kata-belsoepitesz.htmlLehetséges egy még befejezetlen családi ház belső tereit úgy kialakítani, hogy élhető és otthonos végeredményt kapjunk? Az Álomotthonok sorozatunk mostani részében erre kapunk választ. OtthonOrigoA világ legdrágább lakosztálya - Közel 10 évnyi fizetés egy éjszakáérthttp://www.life.hu/otthon/20171102-a-vilag-legdragabb-szallodai-lakosztalya-genf-hotel-president-wilson.htmlAzt gondolod, hogy jártál már luxusszállodában? Ne hidd! Hogy mi a fényűzés, azt most itt tudhatod meg! Buja és őrült élményre invitálunk, melyért csupán 80 000 dollárt kell fizetned éjszakánként. Otthon--Ez a különbség a modern és a kortárs lakásdesign közötthttp://www.life.hu/otthon/20171031-kulonbseg-a-modern-es-a-kortars-design-kozott-lakas-lakberendezesi-stilusok.htmlSokan úgy hiszik, hogy lényegében egymás szinonimái, de hidd el, ez nem így van. Ha nem vagy szakértő, elsőre gyakran nem látható a két stílus közötti különbség, bár igaz, hogy az eltérések nem mindig élesek és jócskán akadnak átfedések is. Itt megtalálsz mindent, ami e két stílusra jellemző, és amiben eltérnek egymástól. OtthonOrigo2018-as előrejelzés - Házépítés, lakásvásárlás, felújításhttp://www.life.hu/otthon/20171024-2018-as-elorejelzes-hazepites-lakasvasarlas-felujitas-tamogatasok-csok-otthonteremtes.htmlAzoknak, akik jövőre tervezik otthonuk megújítását, esetleg új ház építésén vagy épp vásárlásán gondolkodnak, hoztunk egy kis segítséget. Nem csupán az állami támogatásokról lesz szó; neves építész is kifejti véleményét, hogy szerinte milyen is egy jó ház. Otthon--Elérhető hollywoodi sztárotthonok – Így élnek a leggazdagabbakhttp://www.life.hu/otthon/20171020-meses-hollywoodi-sztarotthonok-igy-elnek-a-leggazdagabbak-luxushazak.htmlA legtöbb hollywoodi híresség számára a mérhetetlen luxus mellett fontos a kényelem és a praktikum is. A sztárotthonok többsége smart home is egyben; a lakó igényeihez igazodó és azt kiszolgáló lakásoké és házaké a jövő. Ám ezeken túl is számos olyan építészeti, belsőépítészeti és lakberendezési megoldásokat leshetsz el tőlük, amiket akár saját otthonodban is megvalósíthatsz. OtthonOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.