Összeköltözött Iszak Eszti és Nagy Alexa

Forrás: Polyák Attila/Origo -
Nagy Alexa lakótárs Iszak Eszti
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A fiatalok már 2 hónapja együtt élnek, és nagyon meg vannak elégedve egymás társaságával.

Iszak Eszti és Nagy Alexa olyanok, akár a testvérek: együtt élnek, egymás ruháit hordják, kibeszélik az élet nagy dolgait. Nem vitatkoznak azon, hogy kinek mi a feladata a háztartásban, mert mindketten rendszerető emberek.

Iszak Eszti és Nagy Alexa szívesen laknak együtt Forrás: Polyák Attila/Origo

"Nagyon pedáns és rendszerető, igazán meg sem kellett beszélnünk azt, hogy ki milyen házimunkát végez. Eszti mindig mindent elpakol maga után. A hűtőből bárki bármit kivehet, sőt Eszti sokszor nekem is bevásárol, hogy legalább egy kicsit egészségesebben étkezzek. Igazi anyatípus" – mesélte Alexa.

Azonban azt is megtudtuk, hogy az együttélés csak átmeneti időszak a lányok életében, ugyanis Esztinél lakásfelújítás zajlik, ezért kényszerült elköltözni az otthonából – írta meg a Bors.

Nagy Alexa Forrás: Istvan Bielik

A 29 éves műsorvezető egyébként sem tölt mostanában sok időt otthon, ugyanis betört Amerikába, ahol sorra láthatjuk őt fotózkodni a legnagyobb hírességekkel.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.