szőrtelenítés gyanta borotva
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Igaz, egész évben harcolunk a nemkívánatos szőrszálakkal, nyáron, amikor végre bikinire vetkőzünk, teljesen hibátlan testet szeretnénk, amibe az is beletartozik, hogy tökéletesen szőrmenteset. De hogyan lehet ezt elérni, és mire kell figyelni a nyári szőrtelenítés kapcsán? Most eláruljuk!

Gyanta kontra borotva

A gyantázók és a borotválók tábora között szűnni nem akaró vita van arról, miért és melyik módszer hatásosabb. Habár a borotva a legegyszerűbb, a leggyorsabban elvégezhető szőrtelenítési technika, az ellentábor szerint megéri erre is rááldozni az időt más, hosszan tartó előnyök érdekében.

A gyanta és a jó minőségű epilátorok is tőből tépik ki a szőrszálakat, így egy idő után hajlamosak elhalni Forrás: Thinkstock

A gyantáztatók, illetve azok is, akik epilátort használnak, meg vannak győződve róla, hogy ezek az eljárások idővel koptatják a szőrt. A Life.hu szakértője, Blaskovics Ildikó szerint ebben van is igazság: „A gyanta és a jó minőségű epilátorok is tőből tépik ki a szőrszálakat, így egy idő után hajlamosak elhalni.”

Ezzel szemben a borotva hosszú távú hatásaként azt szokták emlegetni, hogy még több szőr alakul ki tőle. Ebben a kérdésben is szakértőnk tett rendet: „Sűrűbb egyértelműen nem lesz a szőrzet, hiszen a szőrtüszők száma adott. Az viszont igaz, hogy a borotva más módszerekkel ellentétben nem tépi ki, csak elvágja a szőrszálakat, így a vastagabb tő nő tovább, és nem vékonyodnak el a szőrszálak. Ennek lesz az az eredménye, hogy vastagabbnak, erősebbnek tűnik a szőrzet." Ildikó szerint már csak a fertőzésveszély miatt is a borotva maradjon csak egy SOS megoldás, és a gyanta legyen az első számú szőrtelenítési technikánk, amivel ráadásul sokkal tartósabb eredményt érhetünk el.

Habár a borotva a legegyszerűbb, leggyorsabban elvégezhető szőrtelenítési technika, mivel csak elvágja a szőrszálakat, így a vastagabb tő nő tovább Forrás: Thinkstock

"Nagyon kevesen vannak, de néhányaknál előfordulhat gyantaallergia. Számukra sem a borotva a legjobb megoldás, hanem a cukorpasztás szőrtelenítés" - vallja Ildikó.

Szőrtelenítés nyáron

Bármelyik módszert is részesíted előnyben, van néhány alapszabály, amiket nyáron fontos betartani.

„A szőrtelenítés után nagyjából 24 óráig feltétlenül kerülni kell a napozást - mondja Ildikó. - Mivel borotválás közben mikrosérülések keletkezhetnek a bőrön, napozáskor ezek pigmentálódhatnak, vagyis befoltosodnak, amit jó elkerülni. A gyantázott bőr pedig begyulladhat az azonnali napozás hatására. Ezzel együtt természetesen a szoláriumozás sem ajánlatos ilyenkor. Ezenkívül a természetes vizeket és az uszodákat is érdemes egy napig kerülni a fertőzésveszély miatt."

Fontos azt is tisztázni, hogy aki régóta kacérkodik a végleges szőrtelenítéssel, az ne nyáron vágjon bele. "Az IPL csodákra képes. Rengeteg gondtól megszabadít ez a kezelés, hiszen nem kell heti szinten a szőrtelenítéssel foglalkozni. Ezzel együtt az IPL-t nyáron nem, inkább az ősztől tavaszig tartó időszakban ajánlatos megcsináltatni. Az UV-sugárzás ugyanis ebben az esetben is foltosodásra hajlamosítja a bőrünket."

GYANTA vagy BOROTVA?

Szavazz még több nyári dilemmára gyűjtőoldalunkon!
Kemping vagy apartman? Legyél szabad az utazásod alatt, elérhető áronhttp://www.life.hu/nyaridilemmak/20170622-kempingben-vagy-apartmanban-foglalj-szallast-nyaralaskor.htmlHa nyaralni mész, de nem akarod, hogy a pihenésre fordított pénzed nagy része a szállásra menjen el, két választásod van: kempingben foglalsz szálláshelyet vagy apartmanházat, -szobát bérelsz. De a kettő közül vajon melyiket érdemes? Nyári DilemmákThinkstockElőszezon vagy utószezon? - Így spórolhatsz a nyaralásodonhttp://www.life.hu/nyaridilemmak/20170612-eloszezon-vagy-utoszezon-igy-sporolhatsz-a-nyaralasodon.htmlNyaralni szeretnél, de szűkös a költségvetésed? Minden kollégád a legmelegebb júliusban és augusztusban utazik, és neked kell tartani a frontot? Nyomaszt a nagy tömeg, és utálod a hőséget? Ha sietsz, még az előszezon végére foglalhatsz szállást, az utószezon ajánlataiból pedig bőségesen válogathatsz. Hidd el, megéri! Nyári DilemmákThinkstockFlipflop vagy szandál? Ezek a legmenőbb nyári lábbelik!http://www.life.hu/nyaridilemmak/20170611-flipflop-vagy-szandal-ezek-a-legmenobb-nyari-labbelik.htmlNincs még egy olyan szezon, amikor ennyiféle lábbeli közül lehetne választani. A nyári papucsok és szandálok tárháza elképesztőn színes és változatos, így biztosan megtalálod a nekedvalót! Nyári Dilemmák--Balaton Sound vagy VOLT? Ezekre vigyázz, ha fesztiválozni mészhttp://www.life.hu/nyaridilemmak/20170614-tippek-a-problemamentes-fesztivalozashoz.htmlDübörög a nyár, és vele együtt a fesztiválszezon is. Akárhova is mész szórakozni, vannak dolgok, amiket érdemes szem előtt tartani, ha nem szeretnéd, hogy a bulizás rémálommá váljon. 5 tipp, hogy te is nyugodtan jól érezhesd magad. Nyári Dilemmák--Egyrészes fürdőruha vagy bikini? Neked melyik jön be jobban?http://www.life.hu/nyaridilemmak/20170609-egyreszes-furdoruha-vagy-bikini-a-nyar-legmenobb-darabjai.htmlAz elmúlt éveket a bikinik uralták, 2016-ban viszont már újra az egyrészes fürdőruhákkal barátkoztunk. A viszontlátás annyira sikeres lett, hogy idén szinte már lenyomják a bikiniket az egyberészes fazonok! Neked melyik jön be jobban? Nyári Dilemmák--Short vagy miniszoknya? Nyári divattippek!http://www.life.hu/nyaridilemmak/20170607-nyari-divat-ruhak-es-rovidnadragok-a-legmelegebb-napokra.htmlA nyári időszak nemcsak a léleknek felüdülés, ez a fajta szabadság az öltözködésben is megjelenik: sokkal bátrabban nyúlunk a színekhez, a különböző formákhoz, a bohókás mintákhoz. Most megmutatjuk, hogyan érdemes párosítani a nyári alapdarabokat. Nyári Dilemmák--Horvátország vagy Görögország? Így válassz úti célt!http://www.life.hu/nyaridilemmak/20170604-nyaralas-horvatorszagban-vagy-gorogorszagban-olcson.htmlHa már unod a Balatont, de mégis vízparton töltenéd a szabadságodat, és nem akarsz mélyen a zsebedbe nyúlni, adódik a kérdés, Horvátországot vagy Görögországot válaszd-e úti célodul. Segítünk a döntésedben. Nyári DilemmákThinkstockHova tegyem a gyereket nyáron? A legnagyobb dilemmákhttp://www.life.hu/nyaridilemmak/20170601-hova-tegyem-a-gyereket-nyaron-a-legnagyobb-dilemmak-taborok-nagymamak.htmlA nyári szünet a kicsiknek maga a felhőtlen kikapcsolódás, a felnőttek számára ugyanez megoldandó probléma. Hová tegyük a gyereket, hogy ő is jól érezze magát és mi is nyugodtan indulhassunk minden nap a munkába, tudván, hogy jó helyen van és vigyáznak rá? Nyári Dilemmák--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.