Brutális baleset történt Ceglédbercelnél: kilencen haltak meg

haláleset kisbusz baleset Ceglédbercel
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kilenc ember halt meg a Ceglédbercel közelében kedden délután történt közúti balesetben, valamennyien egy román rendszámú kisbuszban utaztak - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője este az MTI-vel.

András Tamás elmondta, hogy a kisbusz egy homokszállító teherautóval ütközött a 4-es főúton, a teherautó vezetője könnyebb sérüléseket szenvedett.

A szóvivő közlése szerint a balesetben hét férfi és két nő vesztette életét, az áldozatok személyazonosítása - román társhatóságok bevonásával - folyamatban van. A román Digi 24 hírtelevízió korábban azt jelentette, hogy a balesetben hét román állampolgár vesztette életét.

Élőben közvetítette a balesetet a kisbusz sofőrje az egyik közösségi portálon

Az Adevarul bukaresti napilap internetes oldalán, és több más romániai portálon is közzétett felvételen az látszik, hogy a sofőr önmagát is filmezi, majd a telefonja kameráját az út felé fordítja, és egy egyenes útszakaszon egy kisbusz valamint egy teherautó előzésébe kezd. Jól látható, hogy jön szembe a piros fülkéjű teherautó, de a sofőr semmit nem próbál tenni azért, hogy elkerülje az ütközést.

A román sajtóba a felvételnek egy olyan változata került, amelyen a minden bizonnyal sokadjára lejátszott közvetítést nézi és román nyelven kommentálja egy férfihang, miközben a háttérben zene hallatszik. Azt állapítja meg, hogy a sofőr bizonyára azért nem figyelt az útra, mert az előzés közben olvasta az élő közvetítéséhez fűzött kommentárt.

A Digi 24 hírtelevízió szerint a kisbusz Szlovéniából tartott Románia felé. Utasai a Maros megyei Désfalváról (Deaj) származtak.

A román külügyminisztérium kedden késő este azt közölte, hogy az áldozatok nagy számára való tekintettel a holttestek hazaszállításának a költségeit a minisztérium sürgősségi alapjából fedezik.

A balesetről készült felvételeket itt nézheted meg.

Galambos Lajos szerint megdöbbentő a feleségével szembeni vádirathttp://www.life.hu/sztarok/20180523-galambos-lajos-szerint-megdobbento-a-felesegevel-szembeni-vadirat.htmlTegnap elkezdődött Galambos Lajos első büntetőtárgyalása a közüzemi károkozás miatt a Budaörsi Járásbíróságon. Lajcsi felesége, Boglárka asszony másodrendű vádlott, de mivel korábban sem akart vallomást tenni, ezért a bíró engedélyezte, hogy távol maradjon, és az ügyvédje képviselje.TV + SztárokFotó: Szabó Gábor - OrigoKiderült, miért mehetett tönkre Pély Barna és Galambos Dorina házassághttp://www.life.hu/sztarok/20180523-kiderult-miert-mehetett-tonkre-pely-barna-es-galambos-dorina-hazassag.html15 év után szakított Pély Barna és Galambos Dorina. A zenész tegnap adott ki közelményt házasságuk felbomlásáról. Most egy bennfentes elárulta a Blikknek, hogy mi lehetett a színtás oka.TV + Sztárok--Hargitai Bea egy 2 millió dolláros nyakláncot próbált felhttp://www.life.hu/sztarok/20180522-hargitai-bea-egy-2-millio-dollaros-nyaklancot-probalt-fel.htmlHargiati Bea közösségi oldalára töltött fel egy fotót, melyen egy méregdrága nyakláncot próbál fel. Az ékszer 2 millió dollárba kerül. TV + SztárokFotó: Hámori Zsófia/Life.huWill Smith Budapesten forgat, az egyik étterem fotót posztolt rólahttp://www.life.hu/sztarok/20180522-will-smith-budapesten-forgat-az-egyik-etterem-fotot-posztolt-rola.htmlBudapesten forgatja új filmjét, a Gemini Mant Will Smith, aki már meg is érkezett a magyar fővárosba. Az egyik étterem dolgozói tettek közzé egy fotót, melyen a színésszel szerepelnek. TV + Sztárok--Király Viktor és Kasza Tibi együtt indultak duplarandiznihttp://www.life.hu/sztarok/20180522-kiraly-viktor-es-kasza-tibi-egyutt-indultak-duplarandizni.htmlMosolyogva indultak duplarandira kedveseikkel Király Viktor és Kasza Tibor. Instagramra is posztoltak. TV + SztárokLagzi Lajcsi büntetőpere elindult: a zenész nem tett vallomásthttp://www.life.hu/sztarok/20180522-lagzi-lajcsi-buntetopere-elindult-a-zenesz-nem-tett-vallomast.htmlLagzi Lajcsi büntetőpere megannyi halasztás után végre elindult, a zenész azonban megtagadta a vallomástételt. TV + Sztárok--




Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.