Beismerő vallomást tett a nyolc éves sólyi kislány, Adrienn gyilkosa

gyilkosság kislány beismerő vallomás Sóly
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Visszavitték a rendőrök szörnyű tettének helyszínére a 16 éves hajmáskéri F. Ferencet, akit azzal vádolnak, hogy megölte a nyolc éves sólyi kislányt, Adriennt - írja a Blikk.

Pénteken tűnt el a nyolc éves Adrienn, de sajnos már csak a holttestét találták meg a keresőcsapatok. A Séd partján feküdt nem messze egy véres kőtől és ruháitól. A gyilkossággal a 16 éves F. Ferencet vádolják, akit ma előzetes letartóztatásba is helyeztek.

A rendőrség ma 18 órakor tartott sajtótájékoztatót az ügyről. Elmondták, hogy visszavitték a fiút a gyilkosság helyszínére, és részletes beismerő vallomást tett. Bevallotta, hogy levetkőztette a kislányt, de azt már a rendőrök nem mondták el, hogy miért tette ezt. A sajtótájékoztatón azt monták, hogy a gyilkosság oka hiretelen kialakult érzelmi töltés. A nemi erőszakra vonatkozó találgatásokat nem tudták megerősíteni. A kislány szülei ma láthatták gyermekük holttestét, és azonosították őt. Azt viszont a rendőrség cáfolta, hogy másik kislányt is fogságban tartott volna az elkövető.

F. Ferencet 14. életévét be nem töltött személy sérelmére, különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel gyanúsítják.

Viaszbaba: Krencsey Hella közzétett egy közös képet a leszbikus magyar színésznővelhttp://www.life.hu/sztarok/20180521-viaszbaba-krencsey-hella-kozzetett-egy-kozos-kepet-a-leszbikus-magyar-szinesznovel.htmlKrencsey Hella szerelmi kapcsolatát mindenki ismeri: 8 évig volt egy leszbikus magyar színésznővel, melyről könyvet is írt, most pedig egy közös képet mutatott. TV + SztárokOrigoKülönleges fotó készült Harry herceg esküvőjén: ezt imádja az internet népehttp://www.life.hu/sztarok/20180521-kulonleges-foto-keszult-harry-herceg-eskuvojen-ezt-imadja-az-internet-nepe.htmlAz internetezők kiválasztották a legjobb fotót, ami a hercegi esküvőn készült Harryről és Meghanról. Különleges oka van annak, hogy ennyi embernek tetszik.TV + SztárokOrigoEz történt Meghan Markle menyaszonyi csokrával az esküvő utánhttp://www.life.hu/sztarok/20180521-ez-tortent-meghan-markle-menyaszonyi-csokraval-az-eskuvo-utan.htmlMegható az a hagyomány, amit az angol királyi család menyasszonyai ápolnak. Csokraik különleges helyre kerülnek az esküvő után. TV + SztárokHarry herceg esküvője: itt vannak az első hivatalos fotókhttp://www.life.hu/sztarok/20180521-harry-herceg-eskuvoje-itt-vannak-az-elso-hivatalos-fotok.htmlA brit királyi család a közösségi oldalain tett közzé három hivatalos fotót Harry herceg esküvőjéről. TV + SztárokOrigoNáray Tamás kiosztotta a fanyalgókat: "Mondom ZSIVANSI és nem DZSIVENDZSI"http://www.life.hu/sztarok/20180521-naray-tamas-kiosztotta-a-fanyalgokat-vedelmebe-vette-meghan-marklet.htmlNáray Tamás a hercegi esküvőről értekezett hosszasan a közösségi oldalán. Alaposan kiosztotta a fanyalgókat és az okoskodókat, védelmébe vette Meghan Markle-t.TV + Sztárok--Chrissy Teigen megmutatta szülés utáni testét: fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20180521-chrissy-teigen-megmutatta-szules-utani-testet-foto.htmlChrissy Teigent azért szeretik annyira a rajongói, mert őszinte. Ezúttal a szülés utáni testét mutatta meg, és bizony nem tökéletes! TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.