Szellentő utas miatt hajtott végre kényszerleszállást egy repülőgép

Transavia verekedés repülőgép Bécs szellentés kényszerleszállás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Túl sokat szellentett egy utas a repülőgépen, amit a körülötte ülők nehezen viseltek. Dulakodás és kényszerleszállás lett a vége.

Pár nappal ezelőtt a Transavia repülőgépe Dubajból tartott Amszterdamba, ám Bécsben kényszerleszállást kellett végrehajtania. Erre azért volt szükség, mert az egyik idősebb utas az út során folyamatosan szellentett. A DailyMailazt írja, a körülötte ülők először szóváltásba keveredtek vele, majd elkezdtek dulakodni és mivel a személyzet sem tudta szétválasztani őket, a pilóta úgy döntött, leszáll a bécsi repülőtéren.

A szóváltásba került utasokat rendőrök szállították le a gépről, ám a szellentő férfi fent maradhatott és folytathatta az útját Amszterdamig. Egyelőre nem derült ki, hogy esetleg valamilyen egészségügyi probléma miatt nem tudta visszatartani a bélgázokat az illető vagy csupán rosszindulatból csinálta, az biztos, hogy a szituáció meglehetősen kínos volt.

Fél napig utazott a 17-es budai villamoson a halott férfihttp://www.life.hu/news/20180216-fel-napig-utazott-a-17es-budai-villamoson-a-halott-ferfi.htmlFél napig utazott a 17-es villamoson Budapesten egy halott férfi. Az utasok csak délután észlelték, hogy valami nincs rendben vele. News--Egy rendőr vesztette életét az újpesti balesetben: rendőrautók ütköztekhttp://www.life.hu/news/20180216-egy-rendor-vesztette-eletet-az-ujpesti-balesetben-rendorautok-utkoztek.htmlSúlyos baleset történt Budapesten csütörtök késő este: két rendőrautó ütközött, egy rendőr életét vesztette. News--Megszólalt a lány, akinek a karjai között halt meg az autóbalesetet szenvedett fiúhttp://www.life.hu/news/20180216-megszolalt-a-lany-akinek-a-karjai-kozott-halt-meg-az-autobalesetet-szenvedett-fiu.htmlA Facebookon tett közzé megrendítő bejegyzést az a fiatal nő, akinek a karjaiban halt meg a Nagytétényi úti autóbaleset áldozata. News--Testébe rejtette a kábítószert: 26 napja tartja vissza a székletéthttp://www.life.hu/news/20180215-testebe-rejtette-a-kabitoszert-26-napig-tartotta-vissza-a-szekletet.html26 napja tartja vissza székletét az a férfit, akit kábítószer-kereskedelem miatt vettek őrizetbe. News--Németh Lajos elárulta, mikor jön a tavasz - Videóhttp://www.life.hu/news/20180214-nemeth-lajos-elarulta-mikor-jon-a-tavasz-video.htmlNémet Lajos elárulta, mikor jön az igazi tavasz: szerinte március első felében még biztosan nem emelkedik plusz 15 fok fölé a hőmérséklet. NewsFotó: Szabó Gábor - OrigoLerántották a leplet a Bermuda-háromszög rejtélyérőlhttp://www.life.hu/news/20180212-lerantottak-a-leplet-a-bermuda-haromszog-rejtelyerol.htmlÉrdekes kijelentést tett egy ausztrál kutató: szerinte a Bermuda-háromszög rejtélye valójában nem is létezik. NewsOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.