Megitta a kisbabának szánt anyatejet a bébiszitter: videó

bébiszitter videó térfigyelő kamera
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az édesanya teljesen kiakadt, mikor megtudta, hogy a bébiszitter megitta az anyatejet. El is bocsátotta a családtól. 

Egy videófelvétel bizonyítja, hogy a tajvani bébiszitter előszeretettel fogyasztja a kicsiknek szánt anyatejet. Hiába volt beépített kamera a házban, mégsem volt olyan könnyü lebuktatni az 58 éves nőt.

Az egyik felvételen jól látszik, ahogy letekerte a cumisüveg tetejét, de még mielőtt megitta volna a tejet, ellenőrizte, hogy van-e kamera a helyiségben. Mikor kiderült, hogy van, kiment a konyhába, és ott fogyasztotta el az üveg tartalmát.

Ezután az anyuka rajta kapta, ahogy egy üres cumisüveggel kóricál, ezért kérdőre vonta a dadust, aki eleinte mindent tagadott, ám később bevallotta:

vérszegénysége miatt kell anyatejet innia.

Természetesen elbocsátották, de a hírek szerint már kapott másik állást.

4 megdöbbentő gyermekgyilkosság (18+)

Az idegen bébiszitter helyett sok szülő bízza inkább gyermekét egy közeli barátra vagy egy számára megbízhatónak ítélt ismerősre. Azt gondolják, így nyugodtak lehetnek, hisz a legjobb barátnő, aki maga is anya, egész biztos úgy vigyáz majd rá, mint a sajátjára. Az alábbi esetekben, sajnos tévedtek.

Frabato szerint fél éven belül nem lesz világvégehttp://www.life.hu/news/20170922-frabato-szerint-nem-lesz-vilagvege-fel-even-belul-nem.htmlEgy amerikai numerológus szerint szeptember 23-án, azaz szombaton vége lesz a világnak. Hogy valóban van-e mitől tartanunk, és tényleg eljön-e a világvége, azt Frabato elárulta. NewsOrigoMegölte magát a kisfiú, aki rossz jegyet kapott az iskolában http://www.life.hu/news/20170922-rossz-jegyet-kapott-az-iskolaban-ezert-megolte-magat-a-fiu.htmlA nagyberegi család története felzaklatta a helybélieket. Senki nem érti, hogy a kisfiú miért döntött az öngyilkosság mellett. News--Szlovéniában és Ausztriában is havazott: nagyon közeleg a télhttp://www.life.hu/news/20170921-szloveniaban-es-ausztriaban-is-havazott.htmlMíg nálunk csak az eső szakad, Szlovéniában és Ausztriában is havazott. News--Pártai Lucia állítja, nem lehet egy hónapra előre látni az időjárásthttp://www.life.hu/news/20170921-partai-lucia-allitja-nem-lehet-egy-honapra-elore-latni-az-idojarast.htmlSzinte nincs olyan ember, aki ne nézne rá olykor az időjárás-előrejelzésekre. Ha a következő napokra vagyunk kíváncsiak, fontos információkat kapunk, de két héten túl, már semmiképpen nem vehetjük készpénznek a prognózist. News--Vicces! Bármilyen akcentussal képes beszélni a férfi: videó http://www.life.hu/news/20170921-barmilyen-akcentust-kepes-leutanozni-a-ferfi.htmlDöbbenetes, hogy mennyi akcentust képes leutánozni ez a férfi. Vajon meddig gyakorolta? NewsOrigoElőkerült Ariane Lak, a brit milliomosnő http://www.life.hu/news/20170921-fel-ev-utan-kerult-elo-hajlektalankent-ariane-lak.htmlMár lassan mindenki kezdte feladni a reményt, amikor a magánnyomozó végre sikerrel járt: megtalálta a döbbenetes körülmények között élő milliomosnőt. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.