Liftben bántalmazta kedvesét a sztárfocista

Forrás: 123rf.com -
focista családon belüli erőszak Hanyer Mosquera lift bántalmazás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Sokkoló videófelvétel került elő a kolumbiai profi futballistáról: a liftben összeverte barátnőjét. Hanyer Mosquera családon belüli erőszak vádjával áll majd bíróság elé.

Borzalmas eseményt rögzített Kolumbiában egy társasház liftjének kamerája: családon belüli erőszakot. Egy férfi ütlegelni és rugdosni kezdte párját, aki kétségbeesetten próbálta védeni magát. A családon belüli erőszak elkövetője egy profi futballista, a 29 éves Hanyer Mosquera.

Képünk illusztráció Forrás: 123rf.com

Az eset után nem sokkal a rendőrök kiérkeztek, és letartóztatták a focistát, akinek családon belüli erőszakért kell majd felelnie. A helyi sajtónak a feleség elmondta, az ütlegelés vége volt csupán az, ami a liftben történt, lakásukban ennél jóval nagyobb borzalmakat kellett átélnie. "Rángatta a hajamat, majd a földre lökött, közben folyamatosan ütlegelt. Megpróbálta kinyomni a szemem, és megrugdosott" - mondta a focista kedvese. Hanyer Mosquera nem először kerül bajba, korábban alkoholproblémái is voltak, ami miatt büntetésből száműzték a keretből, ugyanis ittasan jelent meg az egyik edzésen - írja a Mirror.

Elhunyt Gyulai István a HVG alapítójahttp://www.life.hu/news/20161021-elhunyt-gyulai-istvan-gazdasagi-ujsagiro-a-hvg-alapitoja.htmlGyulai István gazdasági újságíró, a Világgazdaság és a HVG alapítója életének 86. évében elhunyt. A szomorú hírt a család közölte csütörtökön az MTI-vel. NewsOrigoZámbó Jimmy sírját meggyaláztákhttp://www.life.hu/news/20161021-meggyalaztak-zambo-jimmy-sirjat-osszefirkaltak-a-marvanyt.htmlZámbó Jimmy több mint 15 évvel ezelőtt hunyt el, és bár nagyon sokan szerették, voltak természetesen olyanok is, akiknek nem ő volt a kedvenc előadójuk. Azt viszont senki nem érdemli, hogy meggyalázzák a sírját: valaki összefirkálta az énekes nyughelyét. News--Videó! Így fogták el a Teréz körúti robbantót http://www.life.hu/news/20161020-terez-koruti-robbanto-igy-fogtak-el-a-gyanusitottat-video-keszult.htmlElfogták azt a férfit, aki a gyanú szerint a Teréz körúton robbantott. Most egy felvétel is felkerült az akcióról. NewsOrigoHetvenszer közösült a rábízott fiúval a bébiszitterhttp://www.life.hu/news/20161020-hetvenszer-fekudt-le-a-kiskamasszal-a-bebiszitter.htmlHetvenszer közösült a rábízott fiúval a bébiszitter, aki állítása szerint viszonzottan szereti a nála négy évvel fiatalabb tinit. NewsOrigoTragédia! Halálra erőszakoltak egy 16 éves lányt (18+)http://www.life.hu/news/20161020-argentinaban-halalra-eroszakoltak-egy-16-eves-lanyt.htmlAzért a 16 éves lányért tartanak menetet Buenos Airesben, akit elkábítottak, és borzalmas kegyetlenséggel megerőszakoltak. A fiatal végül a kórházban halt bele sérüléseibe. NewsOrigoEgy volt polgármester fia a Teréz körúti robbantóhttp://www.life.hu/news/20161020-elfogtak-a-terez-koruti-robbantot-egy-volt-polgarmester-fia.htmlElkapták a TEK emberei a Teréz körúti robbantással gyanúsítható férfit egy Zala megyei településen. Az illető nyomára nem lakossági bejelentés után bukkantak, az elfogása a hosszas nyomozás eredménye. Végül egy csellel bizonyosodtak meg kilétéről, ezután ütöttek rajta otthonában. A férfit még az éjjel Budapestre szállították. NewsOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.