Teréz körúti robbantás robbantás sebesült rendőr Teréz körút járőr
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Blikk információi szerint A. Szabina és V. László a két sebesült rendőr, akiknek a szombati Teréz körúti robbantás majdnem az életébe került.

Szabina békéscsabai lány, nemrég költözött Budapestre. Több szépségversenyen is részt vett, és a rendőrség egyik toborzókampányának az arca is ő volt.

Bűnügyi helyszínelők dolgoznak 2016. szeptember 25-én Budapesten a Teréz körúton. A robbanásban két rendőrjárőr súlyosan megsérült. MTI Fotó: Lakatos Péter Forrás: MTI/Lakatos Péter

Szemtanúk beszámolója szerint László a robbantás utáni percekben azonnal társának próbált segíteni. Rádión kért segítséget, és az erősítés két perccen belül meg is érkezett. A 23 éves lány súlyos fejsérülést szenvedett, nagyon vérzett. Nem mozdult, testét törtmelékek borították. Már többször megműtötték, az orvosok altatásban tartják. Ő is és László is az intenzíven van, állapotuk azonban stabil.

A rendőrök voltak a Teréz körúti robbantás célpontjai: "A rendőreimet ki akarták végezni"http://www.life.hu/news/20160925-a-rendorok-voltak-a-terez-koruti-robbantas-celpontjai-jelentette-be-papp-karoly-orszagos.htmlTeréz körúti robbanás: stabil a sérült rendőrök állapotahttp://www.life.hu/news/20160925-terez-koruti-robbanasban-megserult-rendorok-allapota-stabil.htmlA tűzszerész szakértő szerint nem gázrobbanás történt a Teréz körútonhttp://www.life.hu/news/20160925-budapesten-szombat-hajnalban-a-terez-koruton-nem-gazrobbanas-tortent-a-tuzszeresz-szakerto-szerint.htmlMegkéselték Délegyháza polgármesteréthttp://www.life.hu/news/20160925-megkeseltek-delegyhaza-polgarmesteret-eljaras-indult-emberolesi-kiserlet-miatt.htmlElfogták a több halálos áldozatot követelő burlingtoni lövöldözés gyanúsítottját http://www.life.hu/news/20160925-elfogtak-a-tobb-halalos-aldozatot-kovetelo-burlingtoni-lovoldozes-gyanusitottjat-egy-huszeves-ferfit.htmlHatalmas robbanás történt Budapest belvárosábanhttp://www.life.hu/news/20160925-hatalmas-robbanas-tortent-budapest-belvarosaban-a-terez-korut-es-kiraly-utca-keresztezodeseben.html



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.