100 milliós kártérítést követelnek a Balaton Soundon elájult lányok

Balaton Sound DVBBS kártérítés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Balaton Soundon a DVBBS nevű formáció öltözőjébe csábított néhány lányt, akik közül többen rosszul lettek. Állítólag a fiatalok szülei kártérítési igényt nyújtottak be.

A Balaton Soundon nem egy botrány történt. Egy fiatal lány az életét vesztette, mások pedig rosszul lettek. Az utóbbiak a DVBBS nevű formáció öltözőjében ájultak el, a körülmények kivizsgálása még most is zajlik. Az ügyben többek között szexuális erőszak bűntett elkövetésének gyanúja miatt indult eljárás.

Fotó: Adrián Zoltán - Origo

A Bors információi szerint az ájult lányok szülei kártérítési igényt nyújtanak be.

"Százmilliós kártérítést kérnek és meg is kapják majd a lányok"

- mondta egy informátor, hozzátette, a zenekar magyar ügyvédet fogadott. "A zenészek nem véletlenül fogadtak magyar ügyvédet maguknak. Peren kívül fognak megegyezni, de erről sosem fog hallani a nyilvánosság... Így megy ez" - árulta el a lapnak az illető. Van aki szerint viszont a zenekart meghívó szervező tartozik felelősséggel minden kárért, amit a formáció okozott, tehát könnyen lehet, hogy a szervezőknek kell majd fizetniük.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.