Gyülekeznek az esőfelhők, elbúcsúzhatunk a nyárias időtől

Forrás: Thinkstock -
eső zivatar időjárás esőfelhő
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Győr-Moson-Sopron és Vas megye kivételével az egész országra figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat a felhőszakadások és heves zivatarok miatt. 

Elsőfokú a figyelmeztetés Komárom-Esztergom, Veszprém és Zala megyében, ezeken a terülteken kisebb valószínűséggel, de kialakulhat heves zivatar, akár jégeső kíséretében.

A kép illusztráció Forrás: Thinkstock

Az összes többi megyében, így a fővárosban is másodfokú a figyelmeztetés,
ami azt jelenti, hogy az ország nagy részén intenzív záporokra, zivatarokra kell számítani, rövid idő alatt

50 mm-t meghaladó csapadék hullhat.

Hétfőn gyakran lesz gomolyfelhős az ég - írja a Köpönyeg.hu. A hajnali és a délutáni órákban várható szórványosan zápor, zivatar. Az északnyugati szél többfelé megerősödik, nyugaton

és a zivatarok környezetében viharossá fokozódik.

A Dunántúlon jelentősen visszaeshet a hőmérséklet: itt 19-23 fok várható, míg máshol még 24-31 fok ígérkezik. Hidegfronti hatás terheli szervezetünket.

A kép illusztráció Forrás: Thinkstock

Kedden az erős szél hatására gyorsan csökken a felhőzet, a dunántúli és a középső tájakon már többórás napsütésre van kilátás. A keleti területeken még gyakran lesznek gomolyfelhők az égen, itt elszórt záporok is előfordulnak. Estére mérséklődik a légmozgás. Kellemes, 24-25 fok körüli értékeket mérhetünk délután.

A kép illusztráció Forrás: Thinkstock

Szerdán derült, igazi strandidő valószínű. Eső nem lesz. Újra erősödik a felmelegedés:

délután 27-32 fok között alakulhat a hőmérséklet.

Csütörtökön a nap nagy részében sok napsütés valószínű, de délután erőteljes lehet a gomolyfelhő-képződés, és elszórtan zápor, zivatar is kialakulhat. Délután megerősödhet az északnyugati szél.

29-30 fok körüli meleg lesz.

Pénteken a nap első felében változóan felhős lesz az ég, elszórtan csapadék is lehet. Déltől aztán ragyogó napsütés jöhet. A hőmérsékletben alig lesz változás, marad a 29-30 fok körüli igazi nyár.

Ez állati! Egy férfi világ körüli útra vitte a csirkéjéthttp://www.life.hu/news/20160624-egy-ferfi-vilag-koruli-utra-vitte-a-csirkejet.htmlSokszor felmerült a kérdés: vajon, ha egy lakatlan szigetre mennénk, kit vinnénk magunkkal? Nos, történetünk főszereplője a csirkéjét választotta, ráadásul nem is egy szigetre, hanem rögtön egy világ körüli útra cipelte az állatot. NewsOrigoLövöldözés tört ki az orvosi egyetemen, többen meghaltakhttp://www.life.hu/news/20160624-lovoldozes-tort-ki-az-orvosi-egyetemen-tobben-meghaltak.htmlBrutális vérengzés áldozata lett három ember, amikor lövöldözés tört ki pénteken az ankarai orvosi egyetem egyik klinikáján. News--Közel 100 embert gyilkolt meg a kínai tornádóhttp://www.life.hu/news/20160624-100-embert-gyilkolt-meg-a-kinai-tornado.html98 ember életét vesztette és közel 800-an megsérültek egy pusztító erejű tornádó miattt csütörtökön a kelet-kínai Csiangszu tartományban.News--Újabb részletre derült fény a meggyilkolt soroksári futónő ügyébenhttp://www.life.hu/news/20160617-ujabb-reszletre-derult-feny-a-meggyilkolt-soroksari-futono-ugyeben.htmlHárom éve nem találja a rendőrség annak a soroksári nőnek a gyilkosait, akit 2013. szeptember 25-én megerőszakoltak, majd megöltek a Szigetdűlőn. Az ügyet nemrég ismét elővették, és egy újabb részlet is kiderült. NewsThinkstockBocsánatot kért a gatyájában turkáló német szövetségi kapitányhttp://www.life.hu/news/20160616-bocsanatot-kert-a-nemet-szovetsegi-kapitany-amiert-a-gatyajaban-turkalt-meccs-kozben.htmlA jelenlegi német válogatott szövetségi kapitánya, Joachim Löw különös módon vezeti le a feszültséget a meccs alatt: vagy az orrában, vagy a gatyájában turkál. Löw nemrég bocsánatot kért a gusztustalankodásért. NewsAFPAz Uber a törvénymódosítás ellenére sem adja felhttp://www.life.hu/news/20160613-julius-kozepetol-elbucsuzhatunk-az-ubertol.htmlNem az Uber ellen, hanem az adófizető magyar vállalkozók védelmében született és lép július közepétől hatályba a törvénymódosítás, legalábbis Fónagy János államtitkár szerint. Az Uber viszont egyáltalán nem örül a döntésnek: nem tartják jó iránynak. NewsFotó: Polyák Attila - Origo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.