Kegyetlen támadás áldozata lett egy mentálisan sérült fiú - Vállfával erőszakolták meg

Forrás: Thinkstock -
iskola erőszak mentális betegség bántalmazás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Cikizték, levetkőztették az iskolai csapat buszán, de 2015. október 23-án mindezt felülmúlták: lefogták az iskolatársukat és egy vállfával megerőszakolták. Két gyanúsított felnőttként, harmadik társuk fiatalkorúként áll a bíróság elé.

A három középiskolás focista a suli öltözőjében támadt sporttásrukra egy idahoi kisvárosban, Dietrich-ben.

A kép illusztráció Forrás: Thinkstock

A 17 éves Tanner Ward, a 18 éves John Howard, valamint harmadik, meg nem nevezett, fiatalabb társuk rendszeresen cikizte a fekete, mentálisan sérült fiút, sőt! Egy alkalommal meztelenre vetkőztették a csapat buszán és lefotózták, de az is megesett, hogy rasszista dalokat énekeltettek vele. Tavaly októberben a fiú azonban

egy sokkal durvább támadás áldozata lett.

Lefogták, majd egy vállfával megerőszakolták. Az áldozat súlyos sérüléseket szenvedett.

Szülei másnap jelentették az esetet a hatóságoknak, és kártérítési pert is indítottak az iskola ellen, mivel szerintük a több hónapon keresztül tartó zaklatásokról az iskola alkalmazottjai is tudtak, ám nem tettek ellene semmit - írja a New York Daily News.

Howard és Ward felnőttként, harmadik társuk fiatalkorúként állt a bíróság elé.

Kiáll a párja mellett az az asszony akinek férje megölhette a hatéves lányukat - Sőt, állítja, szerelmes beléhttp://www.life.hu/news/20160527-kiall-a-parja-mellett-az-az-asszony-akinek-ferje-megolhette-a-hateves-lanyukat.htmlA mai napig támogatja párját az az asszony, akinek férjét hatéves kislányuk bántalmazásával és megölésével vádolják. Mióta a férfit letartóztatták, 190-szer látogatta meg a börtönben. News--Felgyújtották a kicsinyeit védelmező vadkacsát Kőbányánhttp://www.life.hu/news/20160527-felgyujtottak-a-kicsinyeit-vedo-vadkacsat-kobanyan.htmlA súlyos égési sérülései miatt még legalább egy napig szenvedhetett a vadkacsa mielőtt elpusztult. Az elkövetőket továbbra is keresik. News--A hét legcukibbja: Olyan hajat kért magának a kisfiú, mint a középen kopasz szomszédjahttp://www.life.hu/news/20160526-ez-a-kisfiu-olyan-frizurat-akart-mint-amilyen-a-felig-kopasz-szomszednak-van.htmlEz a kisfiú megnevettette az egész internetet, pedig csak az egyik vágya teljesült: olyan frizurát akart, mint amilyen a szomszédnak van. A középen kopasz szomszédnak... NewsOrigoKét év után megtalálták a Ferihegyről eltűnt Violettáthttp://www.life.hu/news/20160524-ket-ev-utan-megtalaltak-a-ferihegyrol-eltunt-violettat.htmlA napokban előkerült a két éve eltűnt Violetta, akit Ferihegyen láttak utoljára. A lány után már az Interpol is kutatott. NewsThinkstockAz eltűnt repülő roncsait találta meg az egyiptomi hadsereghttp://www.life.hu/news/20160520-az-eltunt-repulo-roncsait-talalta-meg-az-egyiptomi-hadsereg.htmlA legfrissebb információk szerint az egyiptomi haditengerészet a Földközi-tengerben, 290 kilométerre északra Alexandria városától találta meg az eltűnt egyiptomi repülő roncsait. News--Rejtély övezi az angyalarcú tinilány halálát: 15 éves volt!http://www.life.hu/news/20160518-rejtely-ovezi-az-angyalarcu-tinilany-halalat.htmlA rendőrség vizsgálja a 16 éves diáklány halálát, de egyelőre nem találtak bűncselekményre utaló jelet. NewsOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.