Pornósztár kényeztette a repülőgép pilótáját

pilóta repülőgép pornósztár
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A pornós lány úgy gondolta, eldicsekszik azzal, mennyire jól érezte magát a Kuwait Airways Londonból New Yorkba tartó járatán a pilótával – így sikerült is lebuktatnia magát.

Az eset, amikor a gép pilótája a vezetőfülkébe hívta a pornós Chloe Khant és barátnőjét, 2013-ban történt. Vizsgálat azonban csak most indult az ügyben, így az egész sztori most robbant a sajtóban.

Forrás: Instagram/ Chloe Khan

Chloe korábban a brit X Factorban szerepelt, de kokainproblémái miatt kizárták a műsorból. Egyébként brutálisan gazdag, vagyonát vetkőzésekből és egyéb szolgáltatásokból szedte össze. A repülőútról, amelyről több fotó, de még videó is készült, részletesen beszámolt a hölgyike:

„Körülbelül 30 perc telt el a felszállás óta. A businessosztályon ültünk, éppen csak kikapcsolták a biztonsági övek jelzését, amikor egy légiutas-kísérő lépett hozzánk, és azt mondta: a pilóta szeretné, ha bemennénk hozzá a fülkébe. Amikor beléptünk, bezárták az ajtót, és a kapitány bemutatkozott: én vagyok a csintalan kapitány. Azt mondta, beengedi a szexi lányokat a pilótafülkébe. Igaz, nem lenne szabad, de itt most ő írja a szabályokat. Aztán arra kérte a stewardesst, hogy hozzon egy üveg pezsgőt, amit a barátnőmmel meg is ittunk. Rágyújtott. Arra gondoltam, ez kicsit fura, de azt mondta: ő a kapitány, bármit megtehet. Megkérdeztem, hogy ez biztonságos-e, mire azt válaszolta, hogy az emberek túl nagy hűhót csapnak a biztonság körül. Ledöbbentem. A pilóták nem ittak alkoholt, de a kapitány kábé két doboz cigit szívott el New Yorkig. Közben az Oroszlánkirályból énekelte a Hakuna Matatát, meg Toni Braxtontól az Unbreak My Heartot. Minden egyes gombot és kapcsolót végigmutogatott, hogy melyik mit csinál, aztán azt mondta: az ölébe ülhetünk, felvehetjük a sapkáját, és vezethetjük a gépet. A másodpilóta nem dohányzott, és nem is beszélt sokat. Néhány viccet mesélt, de hála Istennek, őt jobban érdekelte a gép vezetése.”

Forrás: Instagram/ Chloe Khan

Mindeközben több mint 300 utas ült gyanútlanul a gépen, akik szerencsére végül minden gond nélkül leszállhattak a gépről New Yorkban. A kuvaiti légitársaság azt ígéri, hogy a vizsgálat végén nyilvánosságra hozza az eredményt. Ha mindez bebizonyosodik, a pilóta bizony repülni fog a légitársaságtól.

Az esetről itt találsz néhány fotót!

Holttestet találtak a Balatonbanhttp://www.life.hu/news/20150727-holttestet-talaltak-a-balatonban-a-szombaton-balatonfurednel-eltunt-ferfi-az-aldozat.htmlMegtalálták a Balatonban a szombaton Balatonfürednél eltűnt férfi holttestét, közölte Frankó Mariann a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság és a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata szóvivője.News--Marad a hűvös idő: Kivett pár nap szabadságot a kánikulahttp://www.life.hu/news/20150727-idojaras-elorejelzes-kivesz-par-nap-szabadsagot-a-kanikula.htmlKedden már kevesebb lesz az eső, de annál szelesebb lesz az idő. Strandidő inkább pénteken és szombaton lesz, vasárnapra újra esőt jelez a meteorológia - tájékoztat az MTI.News--Szombattól megváltozik több budapesti buszjárat menetrendjehttp://www.life.hu/news/20150727-tobb-buszjarat-menetrendje-is-modul-szombattol.htmlAugusztus 1-től megváltozik több hazai buszjárat menetrendje, ami nagyban átalakítja a közlekedését. News--Hihetetlen sztori! Az Instagram miatt lépett ki munkahelyéről a mérnök!http://www.life.hu/news/20150727-instagram-miatt-lepett-ki-munkahelyerol-a-holland-ferfi.htmlA holland Eelco Roos az IBM mérnöke volt, tíz év után azonban kilépett a munkahelyéről. Hogy miért? Hát persze, hogy az Instagram miatt!News--Tálcán kínálják Vilmost a terroristáknak: Veszélyben a herceg életehttp://www.life.hu/news/20150727-vilmos-herceg-elete-veszelyben-lehet.htmlVilmos herceg egy ideje újra mentőhelikopter-pilótaként dolgozik, de most nem áll a katonaság védelme alatt, így terrorista veszélynek van kitéve.News--Mi a hézag, hapsikám? - 75 éves lett Tapsi Hapsihttp://www.life.hu/news/20150727-ma-unnepli-75-szuletesnapjat-a-vilag-egyik-legismertebb-mesefiguraja.htmlMa ünnepli a 75. születésnapját a Warner Brothers egyik legismertebb rajzfilmfigurája, Tapsi Hapsi. A világ legismertebb nyulaként elhíresült rajzfilmfigura gyermekek millióinak okozott örömöt az évek alatt.NewsOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.