mentésirányító mentő stressz OMSZ
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kolláth Orsolya már egészen korán kacsingatott az egészségügy irányába. Ám akkor ez az álma, látszólag meghiúsult. Egy kifejezetten stresszes és negatív időszak volt az, ami végül a „helyes" útra terelte őt. Története nem csupán a nagy döntése miatt példaértékű; olvasd el, miről is szól valójában.

Nyolcadik után egészségügyi szakközépbe jelentkeztem, de az akkori igazgató nem vett fel a penicillinérzékenységem miatt. Ezért megcsináltam az idegenvezetőit, és édesapámmal dolgoztunk együtt egyéni vállalkozóként. Később jelentkeztem egy autóhitelezőcég álláshirdetésére. Egyből fel is vettek. Nagyon jól éreztem magam ott, azonban jött a kislányom, Dorka.

,,Nagyon jól éreztem magam ott, azonban jött a kislányom, Dorka" Forrás: Kolláth Orsolya

A babázás időszaka után még visszamentél a régi munkahelyedre?

Pár napot visszamentem, de éreztem, hogy ez már nem ugyanaz. A válság miatt bizonytalan volt minden. Ők javasolták, hogy inkább menjek vissza gyesre. Pár hónap múlva meg is szűnt a cég.

A 2008-2009-s pénzügyi válság, sajnos sok cégnek jelentette a végét. Rengeteg ember találta magát hirtelen munka nélkül, létbizonytalanságban. Voltak, akiket annyira maga alá gyűrt ennek a terhe, hogy képtelenek voltak lehetőségként tekinteni erre az időszakra. Orsi azonban nem esett kétségbe, sőt.

Kényszerhelyzetbe kerültél, hogy mit kezdj magaddal?

Igen. Amikor vége lett a szülési szabadságnak, már nem volt meg az állásom, nem tudtam hová visszamenni.

Próbálkoztam több mindennel a munkaügyi központon keresztül, de a banki szektorban már nem is gondolkodtam. És akkor volt egy lehetőség a Bajcsy kórházban; a betegfelvételre kerestek embert. Egyből felcsillant a szemem. Felidéződtek bennem a régi, már szinte elfelejtett terveim, vágyaim. Felvettek, és ott belepillanthattam abba, milyen is az egészségügy a valóságban.

,,És akkor volt egy lehetőség a Bajcsy kórházban; a betegfelvételre kerestek embert. Egyből felcsillant a szemem" Forrás: Shutterstock

Nem sokkal később beiratkoztam egy 2 éves mentőápolói képzésre. Sajnos az az iskola, ahol elkezdtem, megszűnt. Egy évet halasztanom kellett, majd átvettek egy másik helyre, most fogok végezni, mint mentőápoló. Bevallom, sokszor nagyon nehéz a munka, a család és a kötelező gyakorlatok mellett esti iskolába is járni, de minden pillanatát élvezem.

30 felett már nem egyszerű feladat a tanulás. Mennyire megterhelő ez a számodra?

Felnőtt fejjel, műszak után visszaülni az iskolapadba nagyon nehéz. A csoporttársakkal sokszor tartjuk egymásban a lelket. Furcsa érzés, amikor röpdolgozatot íratnak veled, és izgatottan várod az eredményét. Meg hát a legtöbben huszonévesek, csak páran vagyunk harmincon, negyvenen túl – van egyébként egy 55 éves csoporttársunk is. Az első sokk után azonban nagyon jól megtaláltuk a közös hangot. Ők fiatalítanak minket, mi meg komolyítjuk őket.

Én a legtöbbet a buszon tanulok, otthon mindig van valami tennivaló, valami, ami elvonja a figyelmemet. Az segítene, ha egy nap nem 24 órából állna, hanem adnának még 5 órát.

Orsi útközben tanul, ahogy mondja, otthon mindig van mit csinálnia, mindig van valami, ami elvonja a figyelmét Forrás: Shutterstock

Orsi 34 évesen egy nagyon komoly döntést hozott, kockáztatott. Nézd meg, hogy milyen nehézségeket gördített elé az élet, és mi volt erre az ő válasza.

Most az OMSZ Központi Irányító Csoportjánál dolgozol.

Az elején még nem tudtam, hogy nőként milyen lehetőségeim lehetnek a mentőszolgálatnál, végül a mentésirányítás mellett döntöttem. A Bajcsy kórházban még próbaidőn voltam, amikor váltottam. Ott is nagyon jól éreztem magam, és a mai napig sokat vagyok velük kapcsolatban – a gyakorlatoknak köszönhetően -, de az irányító csoport az én utam. Most végigjárom a ranglétrát.

,,Az elején még nem tudtam, hogy nőként milyen lehetőségeim lehetnek a mentőszolgálatnál, végül az irányítói csoport mellett döntöttem" - mondja Orsolya Forrás: Shutterstock

Ez a váltás azért kockázatos is volt nem?

Igen, 34 évesen egy új környezetbe nehezebb beszokni, de itt abszolút úgy fogadtak, hogy éreztem, oda való vagyok, és mindenben segítettek. Egyáltalán nem volt új munkahelyérzésem.

A stressz az élet természetes velejárója, még a legnyugodtabb ember életében is jelen lehet. Mutatunk 7 hatékony és egyedülálló stresszkezelési technikát, hogy az életed új mederbe lépjen!

Azt szokták mondani, hogy az ekkora léptékű váltás nem valósulhat meg a környezet támogatása nélkül. A te esetedben volt, aki negatívan állt hozzá a terveidhez?

Nem. Mondjuk anno, amikor közöltem a terveimet, mindenki féltett ettől a bizonytalan helyzettől, de látták, hogy mennyire akarom, így a családom mindenben támogatott. Különösen a páromnak köszönhetek rengeteget, nagyon sokat segített és segít most is.

Dorka mit szólt anya nagy váltásához?

Néha nehezen viseli, amikor éjszakás vagyok, de tudja, hogy mire felébred, már itthon leszek, és én tudom vinni őt az iskolába. De ő is rengeteget nyer ebből az egészből. Azt látja, hogy anya tanul, így az iskolában neki sem okoz nehézséget a tanulás, mivel természetes számára. Már elsősegélynyújtó, most mennek versenyre.

Szerintem nagyon fontos, hogy a gyerekek megtanulják az elsősegélynyújtás alapjait, illetve azt, hogy mit kell tenni, milyen számot kell hívni, ha valaki rosszul lesz.

Orsi kislányának sem okoz nehézséget a tanulás, természetes számára. Már elsősegélynyújtó, most mennek versenyre Forrás: Kolláth Orsolya

Mit adott számodra a mentőszolgálat?

Én azóta vagyok boldog és teljes, mióta itt dolgozom.

A 12, 24 órás szolgálatok mellett többet is vagyok itthon, mint régen, amikor még normál 8 órás munkaidőben dolgoztam. A 9 éves kislányom is úgy érzi, hogy sokkal kiegyensúlyozottabb vagyok. A férjem is ezt tapasztalja. Érdekes, hogy ez a fajta belső változás kívülről is milyen látványos. Nemrég jelölt be a Facebookon egy régi osztálytársam. Végignézte a képeimet, és ő írta, hogy a régiekkel ellentétben, a mostaniakon mind nevetek.

Nem mellékesen a munkámnak köszönhetem a legjobb barátnőmet. Már önmagában emiatt is megérte. Most úgy érzem, minden klappol.

Nem stresszes nagyon ez a munka?

Persze, lehet rá ezt mondani, de én nem így élem meg. Szeretem ezt csinálni, nagyon jól bírom a nyomást, imádom a pörgést. Szóval én nem stresszként élem meg. Arra persze figyelek, hogy itthon ne beszéljek a munkámról. Vannak néha nehezebb napok, de ami ott történik, az ott is marad. Szerencsére a munkáltatóm minden lehetőséget megad, hogy akár egy pszichológus segítségével kiadhassam magamból a dolgokat.

,,Szeretem ezt csinálni, nagyon jól bírom a nyomást, imádom a pörgést. Szóval én nem stresszként élem meg" Forrás: Shutterstock

Mik a rövid- és a hosszú távú terveid?

Kezdtem a betegszállításon, majd átkerültem az irányító csoporthoz. A nagy vágyam azonban a 104. Ott vannak az igazi profik és a valódi mentés, a bejövő segélyhívások kezelése, de az még odébb van. Nagyon remélem és mindent megteszek azért, hogy egyszer majd ott erősítsem a csapatot. Nagyon jók ezek a fokozatok, hogy mindennek az elsajátítására van idő. A kollégák is nagyon segítőkészek, mindenben számíthatok rájuk.

Szeretnék még tanulni, remélem a főiskolát is elvégzem egyszer. Már nem akarok váltani, megtaláltam a helyemet. A mentőszolgálattól szeretnék nyugdíjba menni.

Orsi úgy érzi, ez a hatalmas váltás volt élete legjobb döntése. Történetét olvasva ez számunkra is teljesen egyértelmű. Remek példa arra, hogy sosem késő váltani, az álmainkat követni.

Orsi története remek példa arra, hogy sosem késő váltani, az álmainkat követni Forrás: Kolláth Orsolya

Túl sok a stressz az életedben? Úgy érzed, nem találod a kapaszkodót? A Life.hu szakértője, Pilát Gábor life-coach Neked is segít! Írj nekünk az info@life.hu e-mail címre, hogy személyre szabott tanácsokat kaphass. Segítünk, hogy átalakíthasd a mindennapjaid!

Tudtad?

A magnéziumnak komoly szerepe van a szív-érrendszer, valamint az idegrendszer működésében.

Készen állsz a nagy döntésre? Ha elfogadod, hogy a stressz a mindennapok szerves része, ugyanakkor nem engeded eluralkodni az életeden, akkor csatlakozz! A számláló azokat mutatja, akik meghozták a döntést; mától másképp néznek a stresszre. Csatlakozásod kötelezettségekkel nem jár, de példát mutatsz és bátorítasz másokat.

Mészáros Gábor története – Így épített fel a semmiből egy sikeres vállalkozásthttp://www.life.hu/nagydontes/20171128-interju-meszaros-gaborral-a-munkanelkulisegrol-es-vallalkozasarol.htmlHatalmasat fordult a világ Mészáros Gáborral: egyik napról a másikra tűnt el a biztos pont az életéből. Elveszítette jól kereső állását, de a neheze még csak ezután következett, vagyis a hónapokig tartó munkanélküliség felemésztő időszaka, mindez a gazdasági válság idején. A sorozatos kudarcok után úgy döntött, hogy kockáztat, és saját vállalkozást indít. Minden félretett pénzét a chocoMe-be fektette, ugyan senki nem támogatta, ő végig hitt abban, hogy sikerülni fog, és így is lett. Vállalkozása pedig minden vásárlónak örömet szerez, hiszen ő valójában boldogságot árul, azaz csokoládét, és nem is akármilyet! Nagy DöntésOrigoInterjú Szabó Győzővel drogproblémákról, színházról, családrólhttp://www.life.hu/nagydontes/20171123-interju-szabo-gyozo-szinesszel-drogproblemakrol-szinhazrol-csaladrol.htmlCsaposként kezdte a pályafutását, majd belecsöppent az éjszakai élet legmélyebb bugyraiba – drogfüggő lett, napi szinten fogyasztott LSD-t, heroint és füvet. Szabó Győző a poklok poklát járta meg, de a Valami Amerika című film forgatókönyve kiutat mutatott számára: amikor elolvasta, tudta, hogy eljött az idő, amikor változtatnia kell az életén... Nagy Döntés--Féktelenül és gátlástalanul élt – Interjú Kovács Anita tetoválóvalhttp://www.life.hu/nagydontes/20171122-fektelenul-es-gatlastalanul-elt-interju-kovacs-anita-tetovaloval-pump-tattoo.htmlEgy igazi lázadó, akiről régebben senki se hitte volna, hogy egyszer valóban a saját lábára áll, és kivételes tehetségének köszönhetően, emberek százai életét fogja megváltoztatni. A Pump Tattooban, munka közben látogattuk meg Anitát. Beszélgetésünk alatt beleláthattam egy fiatal érzelmektől fűtött lelkébe, majd a felnőtt nő mély gondolataiba. Ő nem egy tetováló a sok közül. Életfelfogása, személyiségfejlődése nem csupán példaértékű, de egyben csodálatos is. Nagy Döntés--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.