Krakkó kulturális látnivalói és a lengyel gasztronómia

utazás Krakkó
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
10 millió ember nem tévedhet: évente ugyanis körülbelül ennyi turista választja Krakkót. Európa egyik legkedveltebb turisztikai célpontja megunhatatlan, a lenyűgöző történelmi épületektől a sokszínű lengyel gasztronómiáig számtalan okunk van rá, hogy legalább egyszer ellátogassunk ide. Ráadásul a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről már 1 óra alatt ott lehetünk.

Gondoltad volna, hogy repülővel mindössze akár 1 óra alatt, kényelmesen eljuthatunk Budapestről Krakkóba? Az időhiány így nem lehet kifogás, ráadásul már egy hétvége alatt is felfedezhetjük a legfontosabb látnivalókat, de a hosszabb ott-tartózkodás alatt sem fogunk unatkozni. Kezdjünk a Rynek Głównyn, azaz a város monumentális, 40 000 négyzetméteres főterén, amely a legnagyobb középkori főtér Európában.

Posztócsarnok és a régi városházatorony a Rynek Głównyn-n Forrás: Shutterstock

Kultúra és gasztronómia, ahogy csak a lengyelek tudják

Ha pihenésről és finom ételekről van szó, Krakkó rengeteg ínyencséget tartogat: ne habozzunk felfedezni az imádnivaló kávézókat, tejbárokat és éttermeket! Napindításnak is tökéletes például a Tomasza tejbár, ahol a panini remekül megfér a töltött derelyéhez hasonló pierogival, de a Café Camelotot is páratlanul finom kávéjáról és sütijéről ismerik.

Pierogi Forrás: Shutterstock

Ha tradicionális lengyel fogásokat próbálnánk ki, mindenképp megér egy látogatást a város egyik leghíresebb étterme, a több száz éves múltra visszatekintő, patinás Wierzynek. Az Óvárostól délre található zsidónegyed, a gyönyörű épületekkel teli Kazimierz is ideális erre a célra, amely június 22. és július 1. között, a Zsidó Kulturális Fesztiválkeretében újra megtelik tradicionális klezmerzenével, fenséges kóser étkekkel és képzőművészeti alkotásokkal. A kulturális programokra vágyók rengeteg fesztivál közül válogathatnak júniusban és júliusban: június 26-án, az Impact Fesztiválon többek közt a rock nagyöregje, Ozzy Osborne lép színpadra, a július pedig a világzenéé és a történelmi táncoké.

A több száz éves múltra visszatekintő Wierzynek étterem Forrás: Shutterstock

A történelem titkainak nyomában

Természetesen kihagyhatatlanok a város történelmi emlékei is: a főtéren található korai gótikus, 1290-1300 között épült Mária-templom pompás díszítésétől garantáltan eláll az ember szava – akárcsak a magasabbik tornyából minden órában felcsendülő trombitaszótól. Mindenképp ejtsük útba a város legrégebbi kőtemplomát, a Szent Adalbert-templomot, és ne feledkezzünk meg a híres Posztócsarnokról sem, amelynek gyönyörű gótikus, csúcsíves oromzata a mai napig megmaradt. A főtér alatt 4 méterrel is izgalmak várnak: a Rynek Underground múzeum 4000 négyzetméteren mutatja be Krakkó múltját. A Visztula mellett magasodó Wawel-domb, amelynek a lábánál a legendás Sárkány-barlangot is megcsodálhatjuk, az egyik kedvencünk: a Királyi palota és a Székesegyház mellett a körülöttük elterülő parkok sem okoznak majd csalódást.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.