A legboldogabb magyar város, Szombathely - Ismerd meg a nevezetességeit!

2018.04.14. 08:00

Az ELTE PPK Pozitív Pszichológiai Kutatócsoportja és a Jobb Veled a Világ Alapítvány idén is elkészítette Magyarország boldogságtérképét. Szombathely a legboldogabb, Salgótarján a legkevésbé boldog város, emellett a nők sokkal jobban érzik magukat, mint a férfiak, derül ki a felmérésből. 

Vas megye legnagyobb települése, Szombathely - az ókori Savaria -, Magyarország egyik legrégibb városa, amelyet a Nyugat királynőjének is neveznek. Nevét onnan kapta, hogy a városban szombati napokon tartották a hetivásárokat.

Iseum

Ha Szombathelyre utazol, a római kori emlékeket őrző Iseumot mindenképp nézd meg: ez Magyarország ma ismert legfontosabb római kori, keleti eredetű vallási emléke. Az 1955-61, majd 2001-2010 között tartó régészeti kutatások során fokozatosan bontakozott ki az egyiptomi Isis istennőnek szentelt egykori savariai épületegyüttes, amely a Borostyán út városba bevezető szakasza mellett épült fel a Kr. u. 1. század végén.

IseumForrás: Shutterstock

Zsinagóga és székesegyház

Nem messze az Iseumtól található a zsinagóga, amelyet 1880-1881 közt építették Ludwig Schöne tervei alapján. 1975-től a hangversenyteremként működik. A főtértől pár percre áll a Sarlós Boldogasszony-székesegyház, a szombathelyi egyházmegye főtemploma. A klasszicizáló késő barokk stílusú katedrális Magyarország egyik legnagyobb temploma. 1791 és 1814 között épült.

ZsinagógaForrás: Wikipédia/pan péter12

Főtér

Szombathely belvárosa egészen picike, de látnivalókban gazdag. A bensőséges hangulatú Főteret gyorsan bejárhatod, de nem érdemes sietni, hiszen a házak homlokzata, a szobrok mind-mind figyelemre méltóak.

FőtérForrás: Shutterstock
Így készült a boldogságtérkép
Magyarország boldogságtérképének "megrajzolásában" 17-88 éves férfiak és nők vettek részt, a felmérés kiterjedt az élettel való elégedettség, az érzelmi, a pszichológiai, a szociális és spirituális jóllét és a mentális egészség szintjének a megállapítására is. A vizsgálati adatok lehetőséget adtak a férfiak és nők, a különböző életkori csoportok, a különböző családi állapotú, az anyagi jólét különböző fokán élő, a különböző iskolai végzettséggel és foglakozással rendelkező személyek boldogságára, élettel való megelégedettsége, globális jólléte és mentális egészsége szintjének összehasonlítására. A kutatásban összesen 7506 fő vett részt.


Forrás: boldogsagprogram.hu

Csónakázótó

A turisták egyik kedvenc célpontja és a helyiek közkedvelt kirándulóhelye a város szélén fekvő Csónakázótó. Egyik nagyon népszerű szolgáltatása a vízibiciklizési, valamint a csónakázási lehetőség. A Csónakázótóra az 1964-ben épített, 52 méter hosszúságú hidat 2008-ban felújították, azon keresztül az ún. szigetre sétálhatsz be.

CsónakázótóForrás: szombathely.varosom.hu

Múzeumfalu
A másik favorit a Múzeumfalu. A szabadtéri néprajzi múzeum igyekszik visszaadni a régi falu hangulatát. A házak elhelyezése hozzávetőlegesen az eredeti állapotokat tükrözik vissza, a zárt épületsorok utcaszerűen, a szórványtelepülések házai lazább térközökkel épültek újra. Az épületegyüttesek így összeállva egy valóságos faluként idézik fel a letűnt évszázadok hagyományos paraszti ház- és lakáskultúráját, életmódját.

MúzeumfaluForrás: vasimuzeumfalu.hu

Kámoni Arborétum

A valamikor önálló faluként számon tartott Kámon ma már Szombathely része.
Az ott található arborétum rendelkezik Magyarország leggazdagabb fásszárú-gyűjteményével, közöttük jó néhány igazi ritkasággal. Itt található a legnagyobb hazai fenyőkollekció, juhar- és tölgyfagyűjtemény. A parkban – a jegenyefenyők közel negyven változata mellett – a gyantás cédrus, a kínai, a mocsárciprus hatalmas példányai láthatók, és igen gazdag az arborétum cserjegyűjteménye is. Az arborétum egyik leglátványosabb részén, a szépen rendezett rózsakertjében több mint ötszáz fajtát számláló rózsagyűjtemény látható, valamint kaktuszgyűjteménye is az egyik legnagyobb Magyarországon. A Gyöngyös-patak vizével kialakított kis mesterséges tavak körül a szépséges rododendronültetvény található, ami tavasszal van pompája teljében.

Kámoni ArborétumForrás: Facebook/Kámoni Arborétum, Szombathely
SzombathelyMagyarország boldogságtérképe2018