Sisi hercegnő színész Alessio Colautti Habsburgok család szépunoka Ferenc József
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nem örült a család annak, hogy Alessio Colautti, Sisi hercegnő szépunokája színész akar lenni. Végül az lett, de nem csak ezzel foglalkozik. Az ősi családi relikviákat pedig sokszor a színpadra is magával viszi. 

"A nagymamám nagymamája, vagyis az ükanyám Sisi és Ferenc József lánya, Mária Valéria volt. Így tehát Ferenc József az én szépapám. Utánanéztem, a családunkban senki nem akadt, aki nyilvános fellépéseket vállalt volna. Igaz, sokan megtanultak valamilyen hangszeren játszani, de csak otthonukban muzsikáltak a vendégeknek. Én viszont kiskoromtól kezdve éreztem, hogy ezzel szeretnék foglalkozni" - mondta a Story magazinnak Alessio Colautti, aki Triesztben a Budapesti Operettszíház társulatával lépett fel. Nem csak színészettel foglalkozik, többek között van egy utazási irodája is.

A Csárdáskirálynő című előadásban pédlául nem is sejtik a nézők, hogy a kellékek között néhány eredeti darab is van. A jelmezt díszítő plecsnik például Ferenc József tulajdonában voltak, de az általa viselt szemüveg is a császáré volt. Aranyozott bögréből kortyolja a szünetekben a vizet, és egy Ferenc József által aláírt kép is van az öltözőjében.

Mint mondta: sokan vannak Habsburgok, és bár már nem kastélyokban élnek, igyekeznek ápolni a hagyományokat.

"Ez egy súlyos, de számomra ugyanakkor édes teher is: amit lehet, azt tovább akarom adni az utókornak" - nyilatkozta a lapnak Alessio Colautti.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.