A legpajzánabb filmek a szüzesség elvesztéséről

film szüzesség mozi
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az első szex mindenki életében meghatározó élmény, így nem csoda, hogy a filmek is gyakran foglalkoznak vele – a dologhoz kapcsolódó gyakori bénázások és életkor miatt leginkább tinivígjátékokban. A frissen mozikba került Szűzőrség is így tesz, mi pedig ennek kapcsán listára gyűjtöttük a téma legjobbjait.

Amerikai pite (1999)

A filmes szüzességelvesztés „műfajának” nagy klasszikusa az Amerikai pite, így természetesen nem hiányozhat az összeállításunkból: az olyan kifejezések, mint bránejmájszter, furulyás lány vagy Stifler mamája egy generáció szállóigéivé lettek, és egy tál friss gőzölgő pitére is másképp nézünk a kilencvenes évek vége óta.

Szüzet szüntess (2004)

Minden szűz kamaszfiúk legvadabb fantáziájának betetőzése az a helyzet, ha a szomszédba költöző dögös lány érdeklődést mutat irántuk, és ráadásul még kiderül róla, hogy pornósztár is. Aztán persze kiderül, hogy az élet kicsit más, mint a fantáziák, de talán ez nem is baj.

40 éves szűz (2005)

Persze nem csak a tiniknek lehet gondjuk ezzel a szüzesség nevű állapottal: Judd Apatow sírva röhögős filmjében egy magának való, meglett férfiról derül ki véletlenül a barátai/munkatársai számára, hogy még sosem volt nővel, ezt persze nem hagyhatják annyiban. Van, amit sosem késő elkezdeni!

Könnyű nőcske (2010)

Hogy a szüzesség megléte vagy hiánya mennyire központi kérdés a középiskolában, azt a Könnyű nőcske főszereplője tudja a legjobban illusztrálni: miután nem akar lúzernek tűnni, és hazudik arról, hogy szűz-e, kikiáltják könnyűvérűnek. Ő viszont visszavág, és megcsavarja a szüzesség-elvesztős filmek kliséit is: pénzért árulja a fiúknak a vele történt első szexekről szóló kamusztorikat, amitől azok menőknek érezhetik magukat a suliban.

Hasta La Vista! (2011)

Az eddig felsorolt filmekhez képest erősen más oldalról közelít a szüzesség témájához ez a belga film: ugyan szintén komédia, de az abszurd fajtából, és a sötétebb tónusokat sem hanyagolja. Nem is tehet másképp, hisz a főszereplő srácok közül egyik vak, a másik kettő pedig mozgássérült – ők hárman indulnak egy őrült utazásra Spanyolországba, egy speciális bordélyházba, ahol még nekik is lehet esélyük az első szexre.

Csillagainkban a hiba (2014)

Nem kimondottan a szüzesség, hanem inkább úgy általában az (ifjúkori) ártatlanság elvesztéséről szól, meg persze az elmúlással való szembenézésről és a szerelemről, de mindezekben is fontos lépés a főszereplő fiú és lány számára, amikor először ágyba bújnak. És hiába hiányzik az egyik láb, és hiába kell az oxigéncső közben, az akkor is csodálatos pillanat.

Szűzőrség (2018)

Május eleje óta látható a mozikban a Szűzőrség, ami egyszerre az élményekre vágyó kamaszok és az őket óvó szülők filmje. Három tinibarátnő paktumot köt, hogy az érettségi banketten el fogják veszteni a szüzességüket, ezt azonban megtudják a szülők, és mentőakcióba lépnek... De vajon kit és mit is akarnak valójában menteni?

65 éves lett a legsármosabb James Bond: Pierce Brosnan legfontosabb szerepeihttp://www.life.hu/kult/20180515-65-eves-lett-pierce-brosnan-legismertebb-filmejei-ezek.htmlA mai napon ünnepli 65. születésnapját őfelsége egykori titkosügynöke, a sármos ír szívtipró, Pierce Brosnan, aki azért James Bondon kívül is tekintélyes filmes karriert mondhat magáénak: videós összeállításunk a bizonyíték! KultOrigo5 film és sorozat, amit vétek lenne kihagynod májusbanhttp://www.life.hu/kult/20180514-teves-es-mozis-filmek-es-sorozatok-amiket-nem-szabad-kihagyni-majusban.htmlÚj rovatunkban minden hónap elején összegyűjtjük azokat a mozis és televíziós bemutatókat, amik a legfontosabb eseménynek számítanak, és amiket mindenképp érdemes lesz megtekinteni olvasóinknak az adott időszakban. Jöjjenek először május kiemelt filmjei és sorozatai! KultOrigoPatrick Schwarzeneggertől Scott Eastwoodig: sztárgyerekek kopogtatnak Hollywood kapujánhttp://www.life.hu/kult/20180502-hires-sztarok-gyerekei-aprobb-filmszerepekben.htmlSőt, sokan már nem is csak kopogtatnak, hanem akár nagyköltségvetésű szuperprodukciók fontos szerepeiben is szerepelnek. Az utóbbi időben több olyan film is került a hazai mozikba és a képernyőkre, melyben színészlegendák csemetéi láthatók, így összegyűjtöttük közülük a legígéretesebbeket. KultOrigoAmikor az otthonod támad rád: a legfélelmetesebb kísértetházas filmekhttp://www.life.hu/kult/20180420-a-legfelelmetesebb-kisertethazas-filmek.htmlA napokban került a hazai mozikba a Ghostland – A rettegés háza című horror, amely egy nagyon közismert, nagyon jellegzetes eszközökkel dolgozó zsáner új darabja: a kísértetházas filmeké. Ebből az alkalomból listára gyűjtöttük a legnevesebb elődeit, és megnéztük: melyik mit tett hozzá a műfajhoz? KultOrigoMéhes Krisztián: a férfi, aki ha tehetné, azonnal indulna a Marsra - interjúhttp://www.life.hu/kult/20180419-interju-mehes-krisztiannal-a-mars-expedicio-kapcsan.htmlKözgazdász, informatikus, üzletember, főiskolai oktató, kétkötetes szerző. Hobbiból tizenöt éve minden decemberben fürdőruhára vetkőzik, jótékonysági kocogást szervez Budapesten, melynek nevezési díjaiból társaival rászoruló alapítványokat támogatnak. Nem riad vissza a veszélyektől, siklóernyősként két komoly zuhanást is túlélt. Igazi színes egyéniség, aki 42 évesen gyermekkori álmát sem adta fel: szeretne eljutni egy távoli bolygóra, ezért jelentkezett korábban a Mars One expedícióba, s bár az előválogatón nem jutott tovább, egy újbóli lehetőségre ismét igent mondana. Ő Méhes Krisztián, akivel Kövesdi Réka beszélgetett. KultOrigo5 remake, amely jobb, mint az eredetihttp://www.life.hu/kult/20180322-5-remake-film-amely-jobb-mint-az-eredeti.htmlAz elmúlt évtizedben rengeteg olyan feldolgozás készült, amely korábbi klasszikus sorozatokból és filmekből merített ihletet. Az alaptörténet rendszerint ugyanaz, csak a szereplőgárda és a díszlet fiatalodik jó pár évtizedet. Akik szerették például a leleményes és jóképű ezermester, MacGyver kalandjait, azoknak üzenjük: ebből is van már remake, méghozzá nem is akármilyen... Összeállításunkból most megtudhatod, melyik az az öt olyan feldolgozás, amely szerintünk sokkal jobb, mint az eredeti. KultOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.