Színházi szerződése nyomasztotta halála előtt Benkő Gézát

Forrás: Facebook/Jóban Rosszban -
Benkő Géza Jóban Rosszban színész
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Váratlanul hunyt el a Jóban Rosszban sorozatban az ország kedvenccévé lett színész, a 48 éves Benkő Géza. Most arról lehet olvasni, hogy volt, ami nagyon nyomasztotta a művészt. 

Jó barátjának, a Kassai Thália Színház igazgatójának, Czajlik Józsefnek a halála előtt öntötte ki a lelkét Benkő.

"Semmi gond, tudod, most már végig fogom csinálni, csak magam miatt is. Nem vállaltam becsületből két felkérést. Csak azért, mert ide elígérkeztem s nem akartam sz.rt csinálni a számból. Most pedig nincs már más melóm, ez van, hát felépítem a házat a tűzvonalba, azzal, hogy nem fog meglepni, ha lebombázódik. De sem idegeskedni, sem nyugtalankodni tovább nem fogok. Most ez lett, minden dolog jó valamire, semmi se véletlen, meg ilyenek" – írta a hajnali órákban.

"Szoros, művészi barátság volt a mienk, a munkahelyi gondokat is megosztottuk egymással – nyilatkozta a Blikknek Czajlik, elmondta azt is, barátja a szerencsi szerződése miatt is aggódott.

Forrás: Facebook/Jóban Rosszban

Jóban Rosszban-beli kollégái is gyászolják

"Géza maga volt az élet, hihetetlen, hogy egyszer csak kiszállt belőle a vitalitás. Számomra ő nem is halt meg, nem tudom elfogadni" – jelentette ki Cseke Katinka, aki Bodolai Böbeként sokat forgatott "Emilkével".

A sorozat Bodolai Bandija, Tóth Roland a forgatókönyv szerint, de az életben is legendás barátságot ápolt Benkővel szűkszavúan fogalmazott: "Nem könnyű azoknak, akiket hátrahagyott, a feleségének, a lányának és a fiának".

"Lesújtott a rossz hír. Néhány éve a kedvenc whiskyjével lepett meg, de azóta is bontatlanul áll a polcon. Sajnálom, hogy nem koccinthattunk" – fogalmazott Szabó Zsófi.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.