Szabadúszó létről, Vígszínházról adott interjút Hernádi Judit

Fotó: Polyak Attila - Origo -
szabadúszó színésznő társulat színház Vígszínház
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
1986-ig volt a Vígszínház társulatának tagja Hernádi Judit, aki nyolc év után, karrierje csúcsán hagyta ott a teátrumot. Azóta - bár saját bevallása szerint olykor úgy érzi, társulatra lenne szüksége - szabadúszó, amit annak ellenére nem bánt meg, hogy nagyon kockázatos.

"Előfordult, hogy megijedtem, és úgy éreztem, társulatra lenne szükségem. Tettem is ez irányba lépéseket, de valaki még időben felnyitotta a szemem, amikor azt mondta, hogy nem véletlenül hagytam ott annak idején a Vígszínházat. (...) Soha nem tagadtam meg azt az időszakot, szerettem ott lenni, jó szerepeket kaptam. De el kellett jönnöm onnan. Ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy bárhol vagyok, előbb vagy utóbb onnan is eljövök" - nyilatkozta Hernádi Judit az art7.hu-nak. A színésznő arról is beszélt, hogy tisztában van vele, a szabadúszással nagy kockázatot vállalt, ráadásul szerepek egész sora mehetett el mellette.

Fotó: Polyak Attila - Origo

"Nem érdekelt különösebben. Bizonyos emberektől nem akartam függeni és meghatározódni. Kívülről nézve viszont időnként szórakoztatott, ahogyan ők meghatározták, és sajnos néha megnyomorították egymást ebben a szakmában. Nem mondom, komoly eredményeket értek el, de nekem nem volt ehhez kedvem. Ma sincs tyúkszemem, pedig elég szép nagy lábam van, és néha felvettem olyan cipőt is, ami kényelmetlennek bizonyult. De csak rövid ideig viseltem, ha nagyon szorított, levetettem" - tette hozzá.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.