Elhunyt Jean Rochefort francia színész

Forrás: AFP/Anne-Christine Poujoulat -
Jean Rochefort
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Elhunyt 87 évesen Jean Rochefort francia színész, aki fél évszázados pályafutása alatt több mint száz filmben szerepelt és a francia közönség egyik kedvenc komikus sztárja volt.

A kackiás bajszú, elegáns stílusú, nagyszerű humoráról híres színész halálhírét hétfőn Francoise Nyssen francia kulturális miniszter erősítette meg, miután a sajtóban megjelent, hogy Rochefort elhunyt egy párizsi kórházban. Nyssen Twitter-üzenetében "nagyszerű művészként" emlékezett Rochefortra.

Jean Rochefort a Fel című film bemutatóján a 2009-es cannes-i filmfesztiválon Forrás: AFP/Anne-Christine Poujoulat

Az ötvenes években kezdte színészi karrierjét. Alakításait három César-díjjal ismerte el a francia filmakdémia. Először 1976-ban Bertrand Tavernier Kezdődjék hát az ünnep! című kosztümös vígjátékában nyújtott alakítását, majd két évvel később a Le Crabe-Tambour című háborús drámában nyújtott játékát díjazták a francia Oscarral, 1999-ben pedig életművét ismerték el a filmdíjjal.
Szerepelt a Magas, szőke férfi felemás cipőben és a Magas szőke férfi visszatér című vígjátékokban, Az érzelmes bérgyilkos című bűnügyi vígjátékban, a Rizsporos intrikák című kosztümös drámában és A férfi a vonatról című drámában is. Ő alakította Don Quixote-t Terry Gilliam hosszú ideje készülő filmjében, a The Man Who Killed Don Quixote-ben, amelynek kálváriáját egy dokumentumfilm örökítette meg.

Jean Rochefort a La Mancha elveszett lovagja című filmben Forrás: Collection Christophel/© Quixote Films / Low Key Productions/Quixote Films / Low Key Producti

Gilliam idén júniusban jelentette be, hogy a film forgatása - csaknem két évtizednyi munka után - befejeződött, ám már Rochefort nélkül, a főszerepet végül Jonathan Pryce játszotta. Pár éve az Asterix és Obelix: Isten óvja Britanniát című filmben láthatta a közönség, legutóbb pedig a 2015-ben bemutatott Floride című vígjáték főszerepében.

39 évesen elhunyt a színésznő, Melanie Hugheshttp://www.life.hu/kult/20171012-39-evesen-elhunyt-a-szineszno-melanie-hughes.html„Kedves és szelíd lélek volt" – így búcsúzott férje a 39 évesen elhunyt színésznőtől, Melanie Hughes-től. Tragikusan hirtelen távozott a nő, az egész családot megdöbbentette a halála. Kult--Programajánló: a legklasszabb kikapcsolódási lehetőségek október közepérehttp://www.life.hu/kult/20171010-programajanlo-oktober-kozepere.htmlFelesleges otthon, a négy fal között üldögélned akkor, amikor jobbnál jobb programok várnak rád a hétvégén. Gyerünk, mozdulj ki te is! Kult--Elhunyt az egyik legismertebb magyar pornós, Tera Bondhttp://www.life.hu/kult/20171011-elhunyt-tera-bond-az-egyik-legismertebb-magyar-pornos.htmlDerzsi Anita, azaz Tera Bond 38 éves korában, nagyon fiatalon távozott az élők sorából. Kult--Elhunyt Jimmy Beaumont, világhírű énekeshttp://www.life.hu/kult/20171010-meghalt-jimmy-beaumont-vilaghiru-enekes.htmlElhunyt a világsztár, Jimmy Beaumont zenész-énekes, aki az egykori Skyliners nevű zenekar vezető tagja volt. KultThinkstockElhunyt Jimmy Beaumont, világhírű énekeshttp://www.life.hu/kult/20171010-meghalt-jimmy-beaumont-vilaghiru-enekes.htmlElhunyt a világsztár, Jimmy Beaumont zenész-énekes, aki az egykori Skyliners nevű zenekar vezető tagja volt. KultThinkstockMeghalt Földi Ottó, a Magyar Rádió bemondójahttp://www.life.hu/kult/20171010-elhunyt-foldi-otto-a-magyar-radio-bemondoja.htmlÉletének 86. életévében elhunty Földi Ottó, a Magyar Rádió bemondója, műsorvezetője.Kult--




Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.